A hit átadása

Az apostoli szentszék felhívására az idei nagyböjt idején számos európai nagyvárosban evangelizációs napokat tartanak. A budapesti Szent István-bazilikában március 9-én 16 órára bűnbánati liturgiára várják a híveket. Március 25-én ugyanott egyházmegyei ifjúsági találkozóval indul a délután, majd színészek és más művészek felolvassák Szent Márk evangéliumának teljes szövegét.



A bíboros szerint a közösségek egyre inkább ráébrednek missziós küldetésükre. Amellett, hogy jó szóval, szeretettel befogadják az újonnan érkezőket, arra is törekedniük kell, hogy környezetükből minél több érdeklődőt elérjenek az örömhír üzenetével. „Ez egy nagy feladat, amire fel kell készülni,” mert a világnak óriási szüksége van az evangéliumra, hitünk és reménységünk világos megfogalmazására.

Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a hit évét, elsősorban arra gondolt, hogy tegyük tudatosabbá hitünket, mert csak akkor tudunk igazi tanúságot tenni róla. Ennek érdekében érdemes a katekizmust forgatni, amelynek végén megtalálhatjuk a legfontosabb imádságokat, a tízparancsolatot, a szentségek és az irgalmasság cselekedeteinek felsorolását. Hamarosan elkészül egy olyan segédanyag, ami a tanárokat és diákokat abban támogatja majd, hogy minden tárgyat a katolikus szemlélet teljességével tudjanak tanítani és elsajátítani.

„A teljes szívvel megélt szeretet Isten és embertársaink iránt olyan erő, amely képes kimozdítani a világot a sarkaiból. A Szentlélek találékonnyá és dinamikussá tesz. Megnyit minket az együttműködésre a városunkban, egyházmegyénkben élő többi katolikus hívővel, sőt az egész világegyházzal” – mutatott rá a bíboros.


Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .