A hét ünnepei és szentjei

Ezért minden javáról lemondott, megkeresztelkedett, és a campaniai Nola városában telepedett le. Szent Félix sírja közelében zarándokházat alapított a szegények számára. A város püspökévé választották, és élete tanúsította, hogy népének jó pásztora. Leveleiből egy kedves, rokonszenves embert ismerünk meg. Levelezett Szent Jeromossal és Ágostonnal. 431-ben halt meg, és az általa épített templomban temették el. 455-ben a vandálok feldúlták a várost. A szent maradványait a XI. században Rómába vitték, és a Tiberis szigetén lévő Szent Bertalan-templomban helyezték el, ahol Szent Adalbert ereklyéjét is őrzik.

Fisher Szent János püspök és vértanú (Június 22.)

Yorkshire-ben született, a cambridge-i egyetemen tanult, majd ugyanitt professzor és később kancellár lett. A nagy műveltségű és humanista papot harmincöt éves korában Rochester püspökévé nevezték ki. Az aszketikus élet, a hivatásában való buzgóság és korának eretnekségei ellen való küzdelem jellemezte. VIII. Henrik házasságának felbontását nem volt hajlandó támogatni. 1535. június 22-én végezték ki.

Morus Szent Tamás vértanú, a politikusok védőszentje (Június 22.)

Londonban született, és Oxfordban szerzett doktorátust. Jogászprofesszorként dolgozott, a parlament tagja, és Anglia közéletének kiemelkedő szereplője. VIII. Henrik házasságának felbontásában nem volt hajlandó részt venni, ezért a király bíróság elé állíttatta, és Fisher János püspök után kilenc nappal őt is kivégezték.

Keresztelő Szent János születése (Június 24. )

Hat hónappal az angyali üdvözlet előtt az Úr elküldte Gábor angyalt a jeruzsálemi templomban szolgálatot teljesítő Zakariás paphoz János születésének örömhírével. János hat hónappal idősebb Jézusnál. Ő a legnagyobb a próféták között, hiszen nemcsak hirdette, hanem meg is mutatta kortársainak az Üdvözítőt.

Szent László király (Június 27. )

A Szent István halála utáni zavaros évtizedek miatt Lengyelországban született 1046-ban. Atyja I. Béla magyar király (1060-1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya. Még uralkodása előtt (1068) jelentős szerepet játszott az országba betörő fekete kunok elleni harcban. 1077-ben kezdte meg az ország kormányzását, számos harcot vívott az ország szabadságáért és függetlenségéért. Politikailag és egyházilag is tovább szervezte az országot. A magyar egyház szempontjából a legjelentősebb tette volt, hogy 1083-ban István, Gellért és Imre ereklyéit felemelte az ország jeles egyházi és világi személyiségei előtt hatalmas néptömeg jelenlétében. Ezzel a magyar népnek saját nemzetéből adott példaképeket. Élete példájával kitűnt, és híre nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is ismert volt. Keresztes hadak élére is kiválasztották, de erre már nem kerülhetett sor, mert 1095. június 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig Somogyváron nyugodott, majd Váradon helyezték örök nyugalomra. III. Béla király kérésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.