A hét szentjei

Az ünnep tanításáról ezt olvassuk Alexandriai Szent Kürillosz egyik művében: „Isten vele való közössége és egyesülése előtt nem létezett soha puszta emberként Krisztus, hanem a Boldogságos Szűzbe maga az Ige jött el, aki a Szűz lényegéből vette saját templomát, és külsőleg nézve emberként jött a világra tőle, bensőleg azonban igaz Isten volt. Ezért méltó és igazságos Istenszülőnek és Boldogságos Szűzanyának mondani őt. Mert a tőle született Jézus nem csupán ember volt”. – Ma van a béke világnapja. VI. Pál pápa az ENSZ közgyűlése előtt 1965. október 4-én mondotta: „Engedjétek kiesni a kezetekből a fegyvereket. Nem lehet támadó fegyverekkel szeretni.” XVI. Benedek pápa 2009. január 1-jére a következő címmel küldte üzenetét: Leküzdeni a szegénységet, építeni a békét. A Szentatya az egész emberiség nagy családjának azonnali válaszát sürgeti a szegénység súlyos problémájának megoldására. Itt nemcsak az anyagi dolgokról van szó, hanem arról a nagy lelki szegénységről is, amely nagyon sok embernek osztályrésze. A szegénység botránya nyilvánvalóvá teszi az emberi együttélés jelenlegi rendszereinek elégtelen helyzetét. Meg kell tehát nézni, miben gyökerezik az anyagi és lelki szegénység, és ennek alapján megtalálni a megoldást – szerepel a pápai üzenetben. – Ma különösen is kell kérnünk az Istentől, „hogy szüntelenül megvalósítsuk azt az igazságosságot, amely egyedül képes biztosítani a tartós és igaz békét” (Mise a béke megőrzéséért).

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .