A cselekvő szeretet hősei

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai idén Balás Béla kaposvári megyés püspök javaslata alapján Jáki Zoltánnénak, a Katolikus Karitász kaposvári egyházmegyei igazgatójának ítélték az elismerést.

 A résztvevők a Katolikus Karitász megalapításának nyolcvanadik és újjászervezésének huszadik évfordulójára emlékeztek, és előadásokat hallgathattak meg. Horváth Zoltán a karitász lelkiségéről, Bánóczky Előd Szent Erzsébet életéről szólt. Az ünnep a karitász országos igazgatója, Écsy Gábor irányításával zajlott. Erre az alkalomra Lángoló szeretet címmel a magyar karitász történetét feldolgozó könyv jelent meg, amelyet összeállítója, Zagyva Richárd ismertetett. A találkozó befejezéseként Erdő Péter bíboros hálaadó szentmisét mutatott be. A szertartáson a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közül Bábel Balázs, Balás Béla és Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök elnöke vett részt. Az utóbbi szentbeszédében a cselekvő szeretet egyházunkban élő példáival, a magyar és az egyetemes történelem sorsfordító eseményeiben nagy szerepet játszó szentekkel foglalkozott.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Erzsébet rózsája-díját Erdő Péter bíboros adta át este a Duna Palotában. Az Árpád-házi szent legendájára utaló kitüntetés, amelyet 1999-ben alapított a testület, az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényének hangsúlyozására és a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál. A díjátadó est bevételét a mezőkeresztesi szervita nővérek fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő gyermekotthonának ajánlották fel.

A testület tagjai idén Balás Béla kaposvári megyés püspök javaslata alapján Jáki Zoltánnénak ítélték a díjat. Az ünnepségen megjelentek között ott volt Alberto Bottari de Castello, Vatikán magyarországi nagykövete és a püspöki konferencia előbb említett tagjai, valamint a Katolikus Karitász vezetői, köztük Mádl Dalma jószolgálati nagykövet.

„Szent Erzsébet ünnepén minden évben a segítő szeretet csodáit ünnepeljük. Az anyagi szükség, a szegénység, a társadalmi-kulturális bajok idején váratlanul szabadulnak fel az ember belső energiái. Az önző emberből előtörhet a vérszomjas brutalitás és a kegyetlenség. A jószívű ember a szeretet hősies tetteire képes” – mondta díjátadó beszédében Erdő Péter bíboros.

A kitüntetett, a Katolikus Karitász kaposvári egyházmegyei igazgatója 1996-ban kapcsolódott be a szeretetszolgálat tevékenységébe. A szervezett kórház-pasztoráció ekkor indult el Marcaliban, a Somogy megyei kisvárosban, a díjazott ebben is részt vállalt. 2008 februárja óta Balás Béla megyés püspök felkérésére az egyházmegye rászorulóinak megsegítését látja el önkéntesként. Vezetésével új karitászcsoportok alakultak az egyházmegyében, és bekapcsolódtak az országos akciókba, programokba. Megalakult a Kaposvári Egyházmegyei Karitász is. Jáki Zoltánné, Zsuzsanna az otthonában kialakított irodából, munkaidő után irányítja az egyházmegyei feladatok végrehajtását. Hitvallása, hogy akkor kell segíteni, amikor a legnagyobb a szükség, mert holnap talán már késő.

Fotó: Lambert Attila

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .