A boldogságért dolgozni kell

Ötödik alkalommal szerveztek felkészítést házasodni készülő fiataloknak a kaposvári püspökségen, Jegyben (eredeti írásmód szerint: jEgyben) címmel. A két hétvégén, március 8–9-én és 29–30-án tartott tréningen tizenegy pár vett részt. A képzés során kilenc házaspár osztotta meg a résztvevőkkel a házasságban megélt, megküzdött tapasztalatait. A programon Nyéky Kálmán családreferens lelkipásztor is részt vett.
A hétvégéken a párok megtudhatták, miként segítheti a kommunikációt az űrlények rajzolása, mi köze lehet a gondviseléshez egy repülő rókának, s hogy az anyósviccek vajon gya­korlati tapasztalatokon alapulnak-e. Szó esett a családi költségvetés elkészítéséről, a szeretetnyelvekről, a konfliktuskezelésről, és a szexualitás témája sem volt
tabu.
A házasság szentségét több nézőpontból mutatták be az előadók, kiemelve értékét és a benne rejlő erőt, de nem titkolva a közös élet nehézségeit sem. Az előadásokat sok játékos feladattal, páros és kiscsoportos beszélgetéssel és rövid videókkal tették színesebbé.
A képzés célja nem az, hogy csupán egy szép szertartásra készítsék fel a jegyeseket, hanem egy hosszú – remélhetőleg boldog – házasságra. A második hétvégén, a program zárásaként a jegyeseket egy bensőséges szertartás keretében megáldotta Udvardy Márton állandó diakónus.
A képzéssel kapcsolatos visszajelzésében az egyik vőlegény úgy fogalmazott: a hétvégéken megértette, mennyire szükséges a Jóisten jelenléte ahhoz, hogy a házassága boldog legyen.
Egy másik jegyes pedig így nyilatkozott a felkészítésről: „Megerősített abban, hogy a boldog házasságért dolgozni kell, s ez a saját felelősségünk.”

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .