A másokért élő emberért Gimnazisták szeretetszolgálata

A miskolci iskola pedagógiai programjába is beépített szeretetszolgálat keretében a diákok konkrét munkát végeznek, heti, kétheti rendszerességgel, hat hónapon keresztül. Az elmúlt öt évben több mint háromszázötven diák vett részt a programban. A szervezők célja, hogy olyan diákokat neveljenek, akik érzékenyek mások problémái iránt, illetve akik aktívan akarnak és tudnak segíteni. Arra ösztönzik a tanulókat, hogy megtapasztalják annak örömét, hogy önmagukon túllépve másokért, másoknak szolgálnak – mondta Velkey Balázs, az Arrupe-csoport vezetője, a gimnázium matematikatanára. Az idei tanév utolsó hetében került sor a program zárására, a szeretetszolgálatban végzett egy éves munka értékelésére. A tizenöt éves diákok tantervbe beépített kötelező programjához önkéntesen kapcsolódtak az idősebbek is. A diákok különböző szociális munkákat végeztek: öregekkel, fogyatékosokkal és hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztak rendszeresen. A zárás alkalmával mind a fogadó szervezetek, mind a diákok beszámolnak tapasztalataikról.

Június 13-a, péntek délelőtt tanítás nélkül telt a kilencedik évfolyam számára. Minden csoport a saját maga készítette film, diasorozat, vagy más módon, a modern technika adta lehetőségeket kihasználva számolt be tapasztalatairól. Szebbnél szebb történeteket hallhattunk a saját félelmeiken, aggódásukon való átlépésről, és arról, hogy adni mentek, mégis szinte kivétel nélkül ők érezték megajándékozottnak magukat a szolgálat során. Néhányan nehéz szolgálatot vállaltak: a Hospice-házba jártak haldoklókkal beszélgetni. A gyermekkórházat látogatók beszámoltak arról, milyen nehéz volt otthagyni azt a kisgyereket, akihez napok óta nem ment be az édesanyja. Elhangzottak kedves történetek az idősekkel kialakult barátságokról is.

Az iskola jezsuita vezetőiben öt évvel ezelőtt fogant meg a gondolat, hogy létre kellene hozni egy programot, amelynek során a diákok megtapasztalják az adás örömét és az elfogadás képességét, amely által jobban megismerik önmagukat, tágul világképük és társadalmi felelősségvállalásuk, folyamatosan erősödik bennük a szociális érzékenység és elköteleződés. Lényeges szempont volt, hogy a szociális tapasztalat a tanulmányi, közösségi és lelki fejlődést segítő programok sorába illeszkedjen. A „másokértélő- ember”-t jellemző tulajdonságok kialakítása, fejlesztése elsősorban hosszantartó, rendszeresen végzett, konkrét feladatok által képzelték el. A diákok hétről hétre, rendszeresen találkoztak olyan konkrét helyzetekkel, amelyekben nekik kell dönteniük. Ezek által egyre érettebbekké válnak, s eljutnak odáig, hogy képesek lesznek választ találni az újra és újra felmerülő kérdésekre.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.