Egy ilyen fejlemény mindenképpen kihatna a magyar társadalomra, ezért fontos lenne tisztán látnunk az ügyben. Az euró sorsa közvetlenül érinti hazai dolgainkat, mivel uniós tagságból adódó kötelezettségünk az euró átvétele, mihelyst a belépési feltételrendszernek eleget teszünk. Jelenleg azonban hazánk egyetlen mérhető feltételt sem teljesít, így messze vagyunk a belépéstől. Növekszik azok száma – vagy erősödik azok hangja – , akik szerint nem is érdemes oda igyekezni, és egyáltalán nem bánják, hogy a közös valutarendszerből kimaradtunk.
Magam egyáltalán nem osztom az euróval szemben szkeptikusak véleményét, a következő tényezők miatt. Az euró történelmileg rövid létezése alatt sikeres valutává vált, hiszen az eurózóna 1998 utáni átlagos inflációja valamivel két százalék alatt maradt, ami optimálisnak tekinthető (a nagyobb ütemű pénzromlás sok társadalmi és gazdasági gondot okozna, de legalább ilyen baj lenne a defláció, vagyis az árak és a bérek csökkenése). A másik mérce az, hogy hányan használják, milyen arányt tölt be a világ pénzügyi piacain. E téren is jók az eredmények, hiszen a tizenhét ország (közöttük Németország, Franciaország, Olaszország: mind komoly exportnemzet) a világ második legnagyobb üzleti blokkját alkotja. Az euró az amerikai dollár mögött a második világpénz, amelyet sok központi bank tart nemzetközi devizatartalékai között.
Akkor hát mi a baj? A közvetlen gond néhány kisméretű európai tagországgal van; a legnyilvánvalóbb eset a görögöké. Hellász eleve nem teljesítette tisztán a belépési feltételeket, és az eurózónán belül sem tartotta be a gondos állami gazdálkodás szabályait. A görög állam mértéktelenül eladósodott, fizetőképessége saját erőből aligha állítható helyre. Ez kellemetlen ügy, de nem váltana ki ekkora figyelmet, ha Görögország a saját valutájának értékét kockáztatná – ám nem ez a helyzet. Ezért okoz akkora fejtörést a nagyobb és stabilabb tagállamoknak, hogy érdemes-e kimenteni a görögöket az államcsődből, vagy sem. Fontos látni, hogy nem az euró létezése okozta a görög krízist, viszont a válság visszahat az euró iránti bizalomra. Annak mértékét eddig gyengítette az uniós tagországok hosszú hezitálása, az érezhető megosztottság. A mélyebben fekvő okok közé ezért ugyanúgy oda kell sorolnunk az immár huszonhét tagra bővülő EU döntési nehézkességét, mint néhány tagállam hosszú időn át folytatott felelőtlen gazdaságpolitikáját.
De az Egyesült Államok gazdasági állapotai sem rózsásak: államadóssága arányait tekintve egybeesik az eurózóna állami eladósodottságával. A dollár értéke ingadozó, és nagymértékben függ a fejlődő országok államainak, bankjainak dollár iránti keresletétől. Ezért is hangzik furcsán, amikor a tengerentúlról leszólják a közös európai valuta kilátásait. Az persze nagy különbség, hogy odaát egyetlen központi kormány és a szövetségi központi bank kezébe van letéve a valuta szabályozásának feladata, míg Európában van ugyan Európai Központi Bank, de nincs egyetlen uniós pénzügyminisztérium, van viszont huszonhét nemzeti minisztérium. Ezért is mondható, hogy az euró tartós sikere attól függ, hogy Európa milyen megoldást talál a tagállami gazdasági önállóság és a közös pénzhez szükséges szoros együttműködés ellentmondására.
Nekünk – ezt tisztán látni – az önálló magyar valuta meglétéből már eddig is egy sor bajunk származott – elég csak az európai inflációt bőven meghaladó magyar pénzromlásra és annak következményére, a családokat, cégeket sújtó magasabb kamatszintre gondolni, ami a devizában való társadalmi méretű eladósodáshoz vezetett. Ahogy nőtt az eurót használó szomszédok száma, úgy vált egyre nagyobbá az ingadozó értékű, spekulációnak kitett forint megléte miatti hátrányunk. Lehet, hogy a görögök végül mégis csődbe mennek, sőt akár ki is esnek az eurózónából, ám egy ilyen fordulat csak azt tudatosítaná, hogy fontos pénzügyi klubba csak felkészült jelölteket szabad befogadni. Amiből azt a következtetést is levonhatja valaki: nem ott a helyünk. Az én következtetésem más: komolyan fel kell készülnünk a belépési feltétel teljesítésére a saját érdekünkben, mint ahogy a szlovének, szlovákok, észtek tették – jól felfogott nemzeti érdekük alapján. Erős, jó pénzre szüksége van a gazdasági életnek – és az euró maradhat sikertörténet, ha sikeresen túljut a mai szakaszon.
(A szerző közgazdász,
A Corvinus Egyetem tanára.)
