Fotó: Mészáros Ákos
Ha manapság azt a kifejezést halljuk, hogy valaki extázisban van, nem éppen pozitív képzeteink támadnak. Leginkább különböző, kábítószerekkel kapcsolatos történetek jutnak az eszünkbe. Hiszen az extázis valamiféle önkívületi állapotot jelent, ami általában nem kívánatos az ember számára. A képzőművészek az elmúlt évszázadok során a bájos, kedves arcú Madonnától a kétségbeesett kárhozottakig sok mindent ábrázoltak már, hogy csak a két legszélsőségesebb lelkiállapotot említsük. Ha valaki táblaképen vagy freskón jelenít meg túláradónak mondható érzelmeket, az még hagyján, ám mindezt márványból megfaragni valóban rendkívüli teljesítménynek számít. Nos, az itáliai Giovanni Lorenzo Bernini olyan mester, aki a fehér carrarai márványból hihetetlen könnyedséggel tudott megmintázni bármit: nem csupán elképesztő szépségű portrékat, hanem légiesen elomló drapériákat is. Avilai Nagy Szent Teréz, aki Bernini alkotásán egy kis angyal társaságában a felhők fölött lebeg, az égből kiáradó fényességben láthatóan valódi önkívületi állapotba kerül. Az oltárkompozíció címe: Szent Teréz extázisban. Ez a világszerte ismert kisebb szoborcsoport a római Santa Maria della Vittoria-templomban csodálható meg, az egyik mellékoltáron.
Iskolai tanulmányaimból, a művészettörténetből és az internetről régóta ismerős volt számomra ez a műalkotás. Ám Róma templomában eredetiben látni óriási élményt jelentett. A szobron látszik, hogy nemrég restaurálták, Teréz elomló alakja vakítóan fehér. Az aranyszínű sugárnyalábok fölött elhelyezett erősen világító spotlámpa tökéletesen megmutatja a ruha redőit, a szobor plaszticitását. Ez az árnyalatokban gazdag látvány, a hullámzóan könnyed, fényesre csiszolt felületek elképesztő hatással vannak a nézőre. Zarándokcsoportunk tagjait, az angyalföldi Szent Mihály-plébánia híveit is lenyűgözte a látnivaló, a gyerekeket éppúgy, mint a társaság felnőtt tagjait. A szobrász a látomásszerűség varázsát igyekszik felkelteni: gomolygó felhők és arany sugarak között színes, architektonikus keretben jeleníti meg a főalakot. Teréz feje boldog önkívületben hátrahanyatlik a felülről áradó fényben. A talányos mosolyú angyal az égi szerelem nyilát irányítja a szíve felé. A művész a fehér márvány érzéki felülethatását az érdesen hagyott felhők ellentétével fokozza.
A szoborkompozíció jobb megértése érdekében olvassunk el egy részletet Avilai Szent Teréz A belső várkastély című munkájából: „Olyanféleképpen van, mintha egy parázzsal telt üstből kiugranék egy szikra, s a lélekbe esnék úgy, hogy azt megperzselné; ahhoz, hogy egészen elégesse, ez a szikra nem elégséges, de élvezetes fájdalmat kelt benne.”
Diós István így ír A szentek élete című könyvében: „A karmelita nővér élete ettől kezdve gyorsan és meredeken emelkedett fölfelé a misztikus magasságokba. Isten valósága olyan erővel tört rá, hogy gyakran a legnagyobb kín és gyönyörűség egyszerre kerítette hatalmába. Egyik levelében ezt írta: »Úgy támolygok, mint egy részeg.« Ismételten látták a nővérek, hogy a templomban egy méter magasan lebeg a padló felett, és az arcából különleges fény sugárzik. Neki magának e jelenségek nagyon kellemetlenek voltak, és kérte Istentől, őrizze meg a kegyelem külső megnyilvánulásaitól, s vezesse őt más utakon. Közben azonban mindig józan kritikával élt a rendkívüli jelenségekkel szemben, nehogy a képzelet játékát misztikus víziónak lássa.”
A Santa Maria della Vittoria-templom többi része, a mennyezet, a főoltár, a bejárat fölötti rész az orgonával szintén „megér egy misét”. A barokk elképesztő szertelensége, rendkívüli motívumgazdagsága csak úgy burjánzik mindenfelé. Erkélyek és a végtelenségig díszített balusztrádok – a templom olyan, mintha csak egy óriási ékszerdoboz lenne. A látvány egyszerűen lenyűgöző, a pompázatos barokk iskolapéldája.
Lorenzo Bernini neve már életében is fogalom volt. Nemcsak a reneszánsz idején élt nagy elődeit foglalkoztatták a pápák és a római előkelőségek, hanem az 1598-ban született mestert is. Hosszú élete során (1680-ban halt meg), csodálatos épületeket is tervezett; nemcsak szobrász, hanem építész is volt. Ki ne ismerné a Szent Péter-bazilika előtti téren álló híres kolonnádot, a négy oszlopsorral övezett karéjt a közepén magasodó obeliszkkel? Mint két hatalmas kar öleli körbe az érkező zarándokot a hatalmas oszlopsor.
A San Pietro belsejében a Szent Péter sírja fölött magasodó úgynevezett baldachin, a 29 méter magas, csavart oszlopokra támaszkodó oltársátor is az ő műve. A templomban VIII. Orbán pápa síremlékét is ő faragta ki márványból, és persze munkatársai, hiszen ahogyan Michelangelo, úgy ő sem bírta volna a sok munkát egyedül. Bernininek is jelentős műhelye volt. A főtemplom előcsarnokában jobb oldalt megcsodálhattuk Nagy Konstantin lovas szobrát, amelyet szintén a barokk mester készített.
Zarándokutunk során lépten-nyomon Bernini szobraiba ütköztünk. Elég csak a Triton-kútra emlékeztetni az olvasót – ezt még a Rómában kevés időt töltő turisták is felkeresik, nemhogy az alaposabban körülnézni vágyó zarándokok.
Bernini szeretett szabálytalan testtartású alakokat, szokatlan mozdulatokat ábrázolni szobrain. Ízíg-vérig barokk alkotó volt, dús fantáziával és elképesztő formaérzékkel. Építészként és szobrászként egyaránt ez jellemezte. Alkotásainak elképesztő gazdagságát látva az embernek az az érzése támad, hogy ez a nyolcvankét évet élt művész egész életében megállás nélkül csak dolgozott.
A Piazza Navona ékessége a Négy folyó kútja, közepén az egyiptomi obeliszkkel, hátterében a Francesco Borromini tervezte Sant’Agnese in Agone-templommal. A lenyűgöző szoborcsoport mozgalmasságát csak fokozza az állandóan csobogó víz látványa.
Dániel és Habakuk próféta márványszobrát a Santa Maria del Popolo-templomban találtuk. A mester Il salvator mundi (A világ megváltója) című szépséges alkotását pedig a San Sebastiano-bazilikában nézhettük meg. Ez a számtalan lenyűgöző alkotás csupán egy részét teszi ki Lorenzo Bernini életművének.
Utunk során eljutottunk a Santa Maria Maggiore-bazilikába is, ahová a nagy barokk mestert temették. Egyszerű sírban nyugszik, két lépcső alatt; egy kis méretű kőlap felirata jelzi földi maradványait. A történet szerint amikor Bernini már idős és beteg volt, a pápa megkérdezte tőle, melyik templomban szeretne majd pihenni. Díszes sírhelyet ígért neki, olyat, amilyet csak akar. De Bernini ragaszkodott hozzá, hogy egy egyszerű kőlap alatt nyugodhassék.
A felirat szerint Nobilis familia Bernini hic resurrectionem expectat, vagyis: A nemes Bernini család itt várja a feltámadást.
