Fotó: Merényi Zita
„Jézus passiójának fényében ismertem fel a hivatásomat, amelyet jelmondatom fejez ki: »Megtaláltuk a Messiást!« (Jn 1,41). Mennyire személyesen szeret bennünket Isten, mit vállal értünk! Az életét adja oda minden emberért.” Héray András atyában Rómában, a „Krisztus Ügye” lelki család (Familia Spiritualis Opus, FSO) kispapjainak lelkigyakorlatán fogalmazódott meg és vált sorsfordítóvá ez a felismerés, s a közösség kötelékében a papi hivatás útjára lépett. Végzett közlekedésmérnökként, egy nemzetközi vegyesvállalat állásajánlatával a tarsolyában érkezett a lelki család római szemináriumának (Collegium Paulinum) nagyheti áhítatára, ahonnan a papi hivatás melletti döntéssel tért haza. Isten hívását már középiskolásként is érezte, a győri bencés gimnáziumban vonzotta szerzetes tanárainak életpéldája, de az érettségi környékén még korainak látta az elköteleződést. Édesapja hivatását követve a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, és az egyetemi lelkészségen Pákozdi István atya mellett közösségre talált. Ugyancsak az ő közvetítésével került a nunciatúrára, ahol Nicola Girasoli atyát, Angelo Acerbi apostoli nuncius titkárát tanította magyarra és németre. Ott ismerte meg a „werkes” (FSO) nővéreket, és került kapcsolatba a lelki családdal. Akkor még élt a megszentelt élet e közösségének alapítója, Julia Verhaeghe, Júlia anya. András atya az ausztriai Bregenzben, a közösség otthonában megismerhette a lelki család életét. „Mélyen megérintett, amit ott láttam.” A közösségben egyházmegyés papok, szerzetesek, nővérek, családosok és egyedülállók együtt szolgálják „Krisztus ügyét”, s Jézus szívével kötött szent szövetség kapcsolja őket egymáshoz. Egységükben, a családias légkörben, az érzelmileg megszólító vallásgyakorlásban megtapasztalt élő hit indította el az egyetemistát az elköteleződés felé. A lelki családban értette meg, hogy az vezethet el az Egyház megújulásához, ha nemcsak ismerjük a tanítást, nemcsak gyakoroljuk az ima- és a szentségi életet, hanem mindennapjaink legapróbb döntéseiben is jelen van Isten, ha gondolkodásunkat egészen átjárja az élő hit.
A Júlia anyától megismert út a szeretet útja, annak felismerése, hogy az Isten iránti szeretet adja meg az élet értelmét. A lelki család arra hívja meg tagjait, hogy vállalják a szív útját. „A szívünkkel kell gondolkodnunk, Jézus szent szívével egyesült szívvel. Így tudunk eljutni ahhoz, hogy egymást szentségi szinten tudjuk megszólítani és elfogadni.”
Ez a megtérést, hitet, irgalmas szeretetet, kiengesztelődést és egységet hirdető lelkiség a nagycsaládban felnőtt fiú lelkében termékeny talajra talált. András atya három testvérrel és tizenegy unokatestvérrel nőtt fel. Fiútestvére éppen egy évvel ezelőtt ünnepelte fogadalomtételét ugyancsak a „Krisztus Ügye” lelki családban, két lánytestvére pedig a szülőktől megismert sokgyermekes családi mintát követte. „Boldog gyerekkorom volt, szerető családi légkörben nőhettem fel. Mi, gyerekek szavak nélkül is éreztük, hogy a szüleink szeretik egymást. Köztük is akadtak gondok, de ezeket mindig meg tudták beszélni. Olyan nem volt, hogy valami megtört volna köztük. Mi ezt természetesnek vettük, holott most már értem, hogy nem az, hanem ajándék. Az élő hit volt az egymás iránti tiszteletük alapja, ebben a hitben élve volt lehetséges a kiengesztelődés, a bocsánatkérés és az élet megpróbáltatásainak, váratlanságainak elfogadása.”
András atya számára meghatározó élményt jelentett az öccse születése. Ő akkor már csaknem betöltötte a huszadik életévét. „Az Isten iránti szeretet az élet iránti szeretetet is erősíti” – ezt tapasztalta meg abban, ahogyan a szülei fogadták a testvére születését. Boldogságuk őt is megerősítette a hitében. A váratlan gyermekáldást a család régóta vágyott római zarándoklattal ünnepelte meg. „Már elkezdtem az egyetemet. A családom számára olyan volt ez az út, mint egy lelkigyakorlat. Róma számunkra az a város, ahol az Egyház szíve dobog.
S ha az ember hittel megy oda, a megújulás lehetőségét nyújtja számára. Mindig a kezdetekhez kell visszatérni, a személyes életünkben is, időpontokhoz, helyekhez. Ha megvan bennünk a nyitottság, ebben mindig ott a továbblépés lehetősége.”
A család mellett András atyának a bencés gimnázium tanárai, olvasmányélményei és édesapja pap barátai jelentettek forrást a növekedéshez. „Ajándék volt elkötelezett és vidám embereket megismerni.” Bencés tanárai közül Jáki Teodózt, Molnár Marciánt, Horváth Dori Tamást említi, a pap ismerősök közül Barsi Balázst és az olvasmányélményből lelkiatyává vált Regőczi Istvánt.
Héray András lelkipásztori útja hosszú képzési időszakkal kezdődött Rómában. 2004-ben ünnepelte pappá szentelését, első állomáshelye a wekerletelepi Szent József-plébánia volt. Jelenleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia búcsúzó irodaigazgatója (2008-tól látta el ezt a szolgálatot). 2013 óta a kútvölgyi Szűz Mária-engesztelőkápolnában Regőczi István utóda. Fontos szálak kapcsolódtak itt össze: Regőczi István ugyanis már kispapként megismerte Júlia anyát, és egész további életében kapcsolatban maradt vele és közösségével. Az „Isten vándora” életműveként sok hívő anyagi és lelki hozzájárulásával, valamint a lelki család támogatásával és Beatrix nővér segítségével újult meg 1969 óta a kútvölgyi kápolna, és vált az engesztelés, a szentségimádás, a hálaadás és az imádság helyévé. Egy hellyé, ahol ma is lelassul az idő, ahol átveszi az uralmat a csend, ahol le lehet ülni az Eucharisztiában jelen levő „édes Jézus elé”. Ezt az örökséget gondozza a nővérekkel együtt András atya, és itt van a „Krisztus Ügye” lelki család magyarországi központja is. Innen indul ma is az engesztelés, a kápolna ma is a lelki vigasz, a megerősödés kegyhelye, ahova azzal a hittel térhet be az ember, hogy kéréseit a Szűzanya elviszi fiához, a Messiáshoz.
