Több mint kilencven országból érkeztek résztvevők az Örök Városba a június 9. és 11. között megrendezett programsorozatra, amelyet a történelem legnagyobb papi találkozójának neveztek. A program részeként kétnapos konferenciát, lelkigyakorlatot rendeztek, amelyen körülbelül tízezer pap vett részt. Az elmélkedéseket a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában tartották, illetve élő közvetítéssel a lateráni bazilikában is nyomon követhették a résztvevők. Megtérés és küldetés – ez volt az első nap központi témája, míg másnap Az utolsó vacsora terme: a Szentlélek segítségül hívása Máriával, testvéri közösségben címmel hallgathattak a világ minden részéről érkező papok előadást. Az elmélkedéseket szentségimádás, illetve koncelebrált szentmise követte. – Az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, így a püspököknek és papoknak is mindig meg kell újulniuk – hangsúlyozta előadásában Joachim Meisner kölni érsek. – Mint Pálnak a Damaszkuszba vezető úton, le kell esnünk a lóról, hogy belezuhanjunk az irgalmas Isten karjaiba. Csak a megtért Pál volt képes megváltoztatni a világot, nem pedig egy „kezelője” az egyház szervezetének. Hivatásunk teljesítéséhez megváltozott szívre van szükség. A bűn megakadályozza, hogy Krisztus jelen legyen az életünkben, ezért küldetésünkben semmi sem fontosabb, mint a megtérés. Amikor hívők megkérdezik tőlem, hogyan segíthetnek papjaiknak, mindig ezt válaszolom: menjetek el gyónni. Egy lelkipásztor, aki nem hallgat többé gyónásokat, vallásos szociális munkássá válik – fogalmazta meg az érsek. – A papnak, aki nem található meg rendszeresen a gyóntatószék rácsának mindkét oldalán, maradandó károkat szenved a lelke és a küldetése is. Könnyen kialakulhat benne egyfajta hivatalnok beállítottság. A gyónás során azonban sok ember szívébe nézhet bele egy lelkipásztor, és onnan motivációt, bátorítást, erőt meríthet saját Krisztus-követéséhez is. E szentségben az irgalmas Atya legértékesebb ajándékait találjuk meg: az elkötelezettségét, a megbocsátást és a kegyelmet. A hivatalos rendezvénysorozat mellett – amelyet a Papi Kongregáció szervezett – több lelkiségi mozgalom és közösség is kínált programot a papság éve lezárása alkalmából. Június 8-án a Nemzetközi Katolikus Karizmatikus Megújulás (ICCRS) szervezett lelki napot. Az Unio Apostolica Cleri papi közösség szintén június 8-ára hívott össze találkozót. A Fokoláre mozgalom kis települése, Loppiano is várta a papokat. A Schönstatt mozgalom pedig június 11-e délutánjára szervezett ünnepséget. A különprogramok között kiemelkedett a június 9-én, délután a vatikáni VI. Pál-teremben megrendezett találkozó, amely a Mai papok címet viselte. A rendezvényt a Fokoláre és a Schönstatt mozgalom, az ICCRS, illetve más egyházi szervezetek együtt hívtak életre. Négyezer pap, diakónus és szeminarista, valamint ezer szerzetes és világi vett részt a találkozón körülbelül hetven országból. Tanúságtételek, rövid tanítások, interjúk, illetve művészeti előadások mutatták be, hogyan járulnak hozzá az egyházi mozgalmak a papi élet és szolgálat megújításához, a hivatásban való elköteleződéshez. Kiss Imre általános helynök és Kopasz István, aki jelenleg Olaszországban, a Fokoláre-központban teljesít szolgálatot – mindkettő a szeged-csanádi egyházmegye papja – szintén a tanúságtevők között volt. – Egy beszélgetés keretében a magyar egyház helyzetéről kérdeztek minket, illetve arról, milyen kezdeményezések vannak nálunk, amelyek elősegítik a papi összetartozást, a lelkiség elmélyítését – számolt be Kiss Imre. – A program három tematikus részből állt. Az elsőben A papok Isten emberei, Krisztus ikonjai címmel az istenkapcsolatról, az imaéletről, illetve arról szólt, mit jelent „másik Krisztusnak” lenni. A következő részben, amelynek címe Testvérek a testvérek között, Isten egy népében volt, a közösségi egyház fogalmát jártuk körül, végül Az új világ prófétái címmel a küldetésről, a hivatás „kifelé éléséről” esett szó. A délutánnak külön színt adott, hogy közreműködött egy Kolozsvárról érkező román ortodox kórus is, amely egyben az ökumené gondolatát is jelenvalóvá tette. – Az egyháznak és az emberiségnek olyan papokra van szüksége, akik az új világ hiteles tanúi. Annak a világnak, amely Krisztus eljövetelével kezdődött, és szüntelenül alakul – mondta a találkozó résztvevőihez intézett beszédében Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár, aki elismerően szólt a rendezvényről. – Ma fájdalommal kell szembenéznünk a papság egyes tagjainak hűtlenségével. A pápa, amikor portugáliai apostoli útján az újságírók kérdésére válaszolt, olyan üldöztetésről beszélt, amely magában az egyház belsejében zajlik. Ebből a fájdalomból azonban gondviselés-szerűen fakad, hogy tudatára ébredünk: lelki megújulásra van szükségünk. A találkozó végén a záró vesperást Claudio Hummes bíboros vezette, aki személyes szavakkal fejezte ki, milyen mélyen érintette a találkozó, illetve a papok lelkes hozzáállása az egész évhez. Hazánkból körülbelül hatvanan vettek részt a papság évének lezárása alkalmából szervezett háromnapos programsorozaton, köztük római és görög katolikus papok, szerzetesek és állandó diakónusok is. A magyar csoport egyik része – az ország különböző egyházmegyéiből, különböző lelkiségi mozgalmakhoz tartozó vagy azokkal szimpatizáló papok – már június 8-án Olaszországba ért. – A Fokoláre mozgalom evangéliumi városkájában, Loppianóban töltöttek egy napot. Ott megismerkedtek a közösség lelkiségének társadalmi vetületével, illetve meglátogatták a Sophia Egyetemi Intézetet, amely egy pápai jóváhagyással működő nemzetközi intézmény – számolt be Kiss Imre, aki részt vett a zarándoklat szervezésében. A Pápai Magyar Intézet meghívására június 10-én, délután a magyar résztvevők a Római Magyar Akadémia udvarán találkoztak egymással. Szinte valamennyi magyar egyházmegye képviseletében érkeztek vendégek, és a határon túli magyar papok is eljöttek, Temesvárról, illetve a Felvidékről – mondta Németh László, az intézet igazgatója. A kötetlen találkozón a Rómában élő magyar papok közül is jó néhányan jelen voltak. A hivatalos program június 10-én, este folytatódott imavirrasztással a Szent Péter téren, amelyen körülbelül tizenötezer pap és legalább ugyanennyi világi vett részt. Tanúságtételek után XVI. Benedek pápa egy szokatlan műfajban mondott tanítást: a világ különböző kontinenseiről érkező papok egy-egy kérdésére válaszolt. Szólt az ima fontosságáról, amely, mint fogalmazott: a pap „foglalkozása”, de ennél sokkal több. Egy pap, aki az ima által nem törődik saját lelkével, soha nem lesz képes jól szeretni másokat – mondta a pápa. A szolgálat másik forrása az Eucharisztia. A Szentatya Teréz anyát mutatta fel példaként, aki minden új közösség központjába egy tabernákulumot állított, hiszen a közösségi élet alapja az Oltáriszentség. A papoknak az Eucharisztia által kell élniük – fogalmazott XVI. Benedek –, mert az teszi őket nyitottá arra, amire a világnak szüksége van. Bátorságra biztatta a teológusokat, hiszen olyan világban élünk, amely elveti az evangéliumot. Egy Szent Bonaventura által megfogalmazott megkülönböztetést használt: óvott az „arrogancia teológiájától”, amely Istenről puszta tárgyként szól. A „szeretet által ösztönzött teológiát” kell használni, amely keresi a párbeszédet a szeretettel, és elvezet annak jobb megértésére. A papi cölibátusról szólva a pápa rámutatott: a Krisztussal való egység fényében kell értelmezni. Az Eucharisztia ünneplésében Krisztus magához vonz bennünket, megengedve, hogy helyette és vele együtt szóljunk. Így mindig ő az egyetlen igazi pap. A papi nőtlenség ízelítő a kegyelemből, amely átsegít a világ kihívásain, és segít meghaladni önmagunkat. Ez a nőtlenség persze nem azonos a világban most divatos életmóddal, amely elveti a házasságot. Ez utóbbi az önzésből ered, a cölibátus azonban egy kimondott végső igen. A kérdésre, a papok hogyan segíthetnék az új hivatások ébredését, a pápa azt válaszolta: ellen kell állni a kísértésnek, hogy a papságot pusztán munkának, valamiféle vonzó állásnak tekintsük. Nem szabad elfelejtkezni arról, a hivatás Istentől származik. Nem szabad saját kezünkbe venni az irányítást. Szüntelenül imádkoznunk kell új hivatásokért, s bizalommal és alázatosan várakoznunk, amíg az Úr meghallgatja. – A Szentatyával folytatott beszélgetés során megtapasztaltuk, a pápa nem kicsinyli le a papok „mindennapi” problémáit, hivatással kapcsolatos gondjaikat, sőt, nagyon együtt érző – fogalmazta meg Kiss Imre. – Valaki meg is jegyezte: persze tudjuk, ő Péter utódja, de ma az még fontosabb volt, hogy pap volt a papok között. Egy nagyon közeli pápát ismerhettünk meg, aki nemcsak nagyszerű teológus, hanem akinek szívügye a papok élete, sorsa. A Szentatya tanítása után körmenetben körbehordozták az Oltáriszentséget a téren. Csöndes adoráció és pápai áldás után éjfél előtt ért véget az imavirrasztás. Másnap, Jézus Szívének ünnepén a Szent Péter téren bemutatott szentmise keretében zárta le XVI. Benedek pápa a papság évét. Ahogyan az egész esztendő során, a záróünnepségen is fontos szerepet töltött be Vianney Szent János. – Az arsi plébános vezetett bennünket a papi szolgálat nagyszerűségének és szépségének új megértésére – mondta homíliájában a pápa, aki a szent kelyhét használta a liturgia során. Mintegy főoltárképként egy Vianney Szent Jánost ábrázoló faliszőnyeg takarta a Szent Péter-bazilika középső balkonját. A szentmisén több mint tizenhétezer pap vett részt – ahogyan Guido Marini, a pápa szertartásmestere fogalmazott: az Örök Város az eddigi legnépesebb koncelebrált szentmisének lehetett tanúja. – A pap nem egyszerűen hivatalnok, hanem olyan szolgálatot végez, amelyet egyetlen ember sem tudna saját erőből megtenni: Krisztus nevében feloldozza bűneinket, és így, Istenből kiindulva megváltoztatja életünket. A kenyér és a bor felett pedig kimondja Jézus hálaadó szavait, amelyek jelenvalóvá teszik magát a feltámadt Krisztust. A papság ezért nem pusztán hivatal, hanem szentség. Isten a törékeny emberen keresztül kíván jelen lenni a világban. A papság lényegében benne rejlik Isten merészsége, amellyel magát az emberekre bízza – mutatott rá szentbeszédében a Szentatya. Ebben az esztendőben hálát adtunk Istennek, hogy gyengeségeink ellenére ránk bízza magát. Meg akartuk mutatni, hogy ez a hivatás, ez a szolgálat, amely Istenért és Istennel való szeretetközösség, valóban létezik, s hogy ezt a hivatást Istentől kell kérnünk. Várható volt, hogy a papság újbóli ragyogása nem tetszik az „ellenségnek” – mondta a pápa. – A sátán azt szerette volna, ha a papság eltűnik, és így Isten kiszorulhat a világból. E munkálkodásnak tanúi is lettünk: napvilágra kerültek papok olyan bűnei, amelyeket főleg kiskorúak ellen követtek el. Ismételten bocsánatot kérünk Istentől és az érintett személyektől, ugyanakkor megígérjük, minden lehetséges dolgot megteszünk, hogy ehhez hasonló visszaélések soha többé ne forduljanak elő. Megígérjük: a papi szolgálatra jelentkezőknél a képzés során mindent elkövetünk, hogy mérlegeljük hivatásuk hitelességét. Még inkább arra törekszünk, hogy elkísérjük papjainkat útjukon, kérve az Urat, hogy oltalmazza és őrizze meg őket az élet veszélyei közepette. A mai ünnepen betekintünk Jézus szívébe – folytatta homíliáját a Szentatya –, amelyet halálakor a római katona lándzsája nyitott meg. Jézus szíve valóban megnyílt számunkra – és ezáltal Isten szíve nyílt meg. Jézus papsága szíve mélyén gyökerezik, ez minden papi szolgálat örök alapja és ismérve. A szentbeszéd után a résztvevők a pápa vezetésével megújították az engedelmességre, tisztaságra, szegénységre, szolgálatra, Isten akaratának teljesítésére vonatkozó papi fogadalmukat csakúgy, mint a nagycsütörtöki krizmaszentelő misén. A szertartás végén pedig a pápa a Szűzanya oltalmába ajánlotta a papságot. – A szentmisén a világ különböző kontinenseiről érkező papok arcát látva szembetűnő volt az egyház katolicitása – fogalmazta meg tapasztalatit Kiss Imre. – Éreztük, a pápának is nagyon sokat jelentett ez az év, és benne a záróünnepség. Tudjuk, mennyi támadásnak volt ő maga személy szerint és az egyház is kitéve az elmúlt időszakban. Nem lehetett előre felmérni, hogy ténylegesen hány pap fogadja majd el a meghívást és jön el a találkozóra. Az, hogy ilyen sokan jelen voltunk, megerősítés és tanúságtétel volt. Ugyanakkor az út zarándoklat is volt, abban az értelemben is, hogy sok áldozatot jelentett. A mi csoportunkban volt egy Parkinson-kórban szenvedő beteg, illetve egy nyolcvanegy éves paptestvér is, és minden fáradságot, gyaloglást, tűző napot vállalva ők is valamennyi programon részt vettek. Mindannyian lelkileg föltöltődve, hálával tértünk haza. Azzal a tudattal – amit a Szentatya is hangsúlyozott –, a papság éve bizonyos szempontból nem ért véget, hiszen a hivatás, az elköteleződés továbbra is aktuális. Ez az esztendő elmélyítette az egyházban a papi hivatás jelentőségét és szépségét, és egyben tudatosította a keresztségben elnyert általános papságot is, hiszen fölszentelt papok és világi Krisztus-hívők együtt vagyunk papi nép.
A papság évét lezáró programsorozat fő eseményeit az internet és néhány televíziócsatorna segítségével élőben nyomon követhették azok is, akik nem utaztak Rómába. Itthon nem szerveztek központi, országos rendezvényt ez alkalomból, de Jézus Szívének ünnepén természetesen számos templomban megemlékeztek e kiemelt esztendő lezárásáról. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök a mezőladányi Jézus Szíve-templomban mutatott be szentmisét. Az egyházmegye területén huszonhárom Jézus Szíve tiszteletére szentelt templom található. A főpásztor az ünnep alkalmából a debreceni Szent Anna-székesegyháztól legtávolabb eső templomot választotta, kifejezve azt, a legtávolabbi templomban lévő pap szolgálata is közel van Jézus Szívéhez. A székesfehérvári egyházmegyében június 19-én ünneplik a papság évének lezárását – Spányi Antal megyés püspök vezetésével körmenet indul a püspöki palotától a székesegyházig, ahol szentmisét mutat be.
,Szalontai Anikó
