Megszólítani a közömbösöket is…

A misszió során a főegyházmegye jelentősebb településein többnapos evangelizációs programot kívánnak tartani a pasztorális tanács és a papság segítségével. Az általában háromnapos vagy egy hétvégére tervezett programsorozatban a gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket és családokat egyaránt szeretnék megszólítani. Így került sor Kiskunhalason a háromnapos misszióra, mely június 26-án Oloffson Placid élettörténetéről szóló előadással kezdődött, majd folytatódott a bencés szerzetes rubinmiséjével. A környező településekről is jöttek érdeklődők, akik Placid atya előadására éppúgy kíváncsiak voltak, mint a Szent József Katolikus Általános Iskola Szent Pál életét bemutató darabjára. Szombaton a hívek busszal mentek Kalocsára, ahol a székesegyházban részt vettek a főegyházmegye pap- és diakónusszentelésén. Este Kiskunhalason folytatódott a misszió, ahol Sillye Jenő és barátai zenéjét hallgathatták az érdeklődők. Amint azt Bábel Balázs érsek tervezte, a missziók során főpapi szentmisét is bemutatnak a településeken. Kiskunhalason, a Szent Péter és Pál tiszteletére felszentelt templom búcsújának napján e templomban zárta ünnepélyesen a Szent Pál-év egyházmegyei programjait a főpásztor, egyben megemlékeztek az egyházközség alapításának kétszáznegyvenedik évfordulójáról is. Az érsek megáldotta a templom előtti Mária-szobrokat, melyeket ősszel vandálok rongáltak meg. A főpásztor homíliájában arról is beszélt, hogy Szent Pál, a népek apostola – az evangelizációban, misszióban – példaképe kell legyen minden kereszténynek, különösen a papoknak és a szerzeteseknek. Éppen ezért a papok évének kezdetén értük ajánlotta fel az ünnepi szentmisét. Ezt követően az érsek Szent Pál életútjának fontosabb állomásait elevenítette fel, párhuzamba állítva a mai kor emberét érő kihívásokkal. Szólt az egykori Athénról, a sokféle kultúra és ember találkozási helyéről, a városról, ahol bálványokat imádtak, ahol az emberi testet ábrázoló szobrok gyönyörűek, ám sokszor dekadenciát sugárzók voltak. Mint mondta, a mai kor is a szép test bűvöletében él, nem sokat törődik azonban a szellemi, lelki szépséggel: emiatt nem tud mit kezdeni a betegséggel, szenvedéssel, s azt hiszi, ezekre megoldás lehet például az eutanázia. Aztán szólt Rómáról mint az antik világ globalizált, cél és érték nélküli fővárosáról, az erkölcsileg romlott népről. Beszélt Korintusról mint a pénz, a hatalom megtestesítőjéről, ahol mindennek ellenére Szent Pál egyházközséget tudott alapítani. Ez bátorító lehet a mai kor keresztényei számára – mondotta a főpásztor –, hiszen látható, hogy kétezer éve is voltak problémák az egyházon belül is. A misszió harmadik napján a kiskunhalasi karizmatikus közösség a főtéren tartott zenés áhítatot, mellyel az arra járókat próbálták megszólítani. Mint Fülöp Ernő alsóvárosi plébános mondta, rövid idő alatt sok-sok kisgyermekes szülő figyelte közelebbről vagy távolabbról az imádságot, amely talán a közömböseket, a keresőket közelebb hozta az egyházhoz, ezzel biztosítva az egyházmegyében elkezdődött misszió sikerét is.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.