A bevezető tisztázza, hogy a szentév azért kezdődik éppen december 8-án, mert ez a nagy Mária-ünnep egyúttal a II. vatikáni zsinat záróünnepének 50. évfordulója is. A zsinat ledöntötte azokat „a magas falakat, amelyek túl sok időn át bezárták az egyházat egy kiváltságos erődítménybe.” Nyomában az egyház „kilépett egy új világba, hogy hirdesse az evangéliumot, ahogyan XXIII. János mondta: az irgalmasság orvosságát használva ahelyett, hogy a szigor fegyverét ragadta volna magához”.
A lateráni Szent János-bazilika december 13-án, advent harmadik vasárnapján nyitja meg szent kapuját, amelyen át csak szentévekben lehet belépni a templomba. Ezután nyílik meg a többi pápai bazilika szent kapuja is. Valamennyi székesegyház, kegyhely tartsa nyitva az Irgalmasság Kapuját, „mint az egész egyház szeretetközösségének jelét” – fogalmaz a pápai dokumentum.
A bulla első részében Ferenc pápa arról tanít, miben is áll az irgalmasság. „Az irgalmasság az egyház szemöldökfája, amely támaszt nyújt az egyház életének, életeszmény és hitünk hitelességének feltétele. (…) Nem a gyengeség jele, hanem Isten mindenhatóságának tulajdonsága.” Jézusban „minden irgalmasságról szól, és semmi sincs részvét nélkül, mivel személye nem más, mint szeretet. Olyan szeretet, amely ingyen adja önmagát.” Gyakorlatilag mindnyájan „arra kaptunk meghívást, hogy irgalmasságban éljünk, mert nekünk volt elsőként részünk abban, hogy irgalmasságot gyakoroltak irányunkban. (…) A sértések megbocsátása tehát olyan kötelesség, amelytől a keresztények nem tekinthetnek el”. Sokszor nehéznek tűnik megbocsátani, azonban a törékeny emberi kézbe helyezett megbocsátás az eszköze annak, hogy szívünkben megvalósuljon a béke, hogy boldogan éljünk.”
Talán túl hosszú időn át elfeledkeztünk arról, hogy megéljük az irgalmasság útját, s hogy mindig csak az igazságosságot követeljük, miközben korunk kultúrájában „egyre ritkábbá válik a megbocsátás megtapasztalása”. „A megbocsátás olyan erő, amely új életre kelt és bátorsággal tölt el, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe.” Az első rész a szentév (= az ószövetségi, kos szarvából készült jóbel kürttel meghirdetett jobel, azaz jubileum) mottójával zárul: „Irgalmasok, mint az Atya.” (Legyetek irgalmasok, mint mennyei Atyátok.) Tegyük életstílusunkká az irgalmasságot! – erre biztat Ferenc pápa.
A bulla második részében a szentatya arról ad útmutatást, hogyan élhetjük meg legjobban a szentévet. Végezzünk zarándoklatot, mert az irgalmasság is áldozattal jár. Ne ítélkezzünk, hanem bocsássunk meg embertársainknak. Vegyük észre a jót, amely mindenkiben megvan. Nyissuk meg szívünket a nélkülözők és a szenvedők felé. Vigyünk vigaszt a szegényeknek, hirdessük a megszabadítást a modern rabszolgaság foglyainak. Tartsunk egyházmegyénkben gyakrabban 24 óra az Úrért ima- és bűnbánati alkalmakat, amelyek egyébként nagyböjt negyedik hetében pénteken és szombaton szoktak lenni. A szentatya hangsúlyozza: a papok feloldozhatnak majd olyan bűnök alól is, amelyekhez eddig csak az Apostoli Szentszéknek volt joga. A pápa az irgalmasság misszionáriusait küldi el a világba, ugyanakkor kéri, hogy az egyházmegyékben szervezzenek népmissziókat, s a misszionáriusok hirdessék a bűnbocsánat örömét. A búcsúval megszabadulhatunk „a bűn negatív lenyomatától” – mondja.
Végül a bulla harmadik részében a pápa felhívást intéz a bűnözői csoportok tagjaihoz és azokhoz, akik korrupciót követnek el, illetve a vallásközi párbeszédre buzdít. „Az irgalmasság nem ellentétes az igazságossággal, mert általa Isten felkínálja a lehetőséget a bűnösnek, hogy megbánja bűnét, megtérjen és higgyen” – fogalmaz a dokumentum. A bulla végén Ferenc pápa hangsúlyozza: Mária „tanúskodik arról, hogy Isten Fiának irgalmassága nem ismer határokat, mindenkit elér, és senkit nem zár ki”.
