Rendkívüli öröm és megtiszteltetés volt ez mindnyájunk számára. Az egyetemen kicsit irigykedve néztünk lengyel diáktársainkra, amikor arra gondoltunk, hogy a szentatya az ő nemzetük szülötte. Igaz, mi magyarok is magunkénak éreztük őt, aki Közép-Kelet-Európából került Szent Péter székébe. Megerősítést jelentett ez számunkra, amikor saját országunk nehézségeire és küzdelmeire gondoltunk a kommunista diktatúra éveiben, tudva azt, hogy ő ismeri és érti a mi gondjainkat. Bátorító szavai ennek bizonyságáról győztek meg bennünket újra és újra.
Ez az érzés tovább erősödött bennünk, amikor 1991-ben, kevéssel az ateista diktatúra bukása után, a szentatya látogatást tett Magyarországon. Teológiai tanárként felkérést kaptam arra, hogy a televíziós közvetítésekben vegyek részt mint egyházi szakértő. Ez azt jelentette, hogy a látogatások helyszíneire mindig egy órával a szentatya érkezése előtt helikopterrel vittek. Feladatom az volt, hogy a közvetítésnél előre jelezzem a rendezőnek, a liturgia menetét tekintve, melyik kameraállás képei előnyösebbek, hogy adásba kerüljenek.
A legnagyobb megtiszteltetés akkor ért, amikor 1999 októberében megtudtam, hogy a Szentatya kinevezett egri segédpüspökké, s ő maga fog felszentelni Rómában 2000. január 6-án. A II. János Pál pápával való korábbi és a későbbi találkozásaim közül, talán érthető módon, ez volt a legszemélyesebb és legemlékezetesebb esemény számomra. E szentelés óta még inkább közel érzem magamat hozzá. Már boldoggá avatása óta kérem őt, hogy akire a püspökszentelésben feltette kezét, azt mennyei pártfogóként is segítse a püspöki szolgálat mindennapjaiban. Ezért is nagy öröm és ünnep számomra II. János Pál pápa szentté avatása.
a szerző
szombathelyi megyés püspök