Az üveg fény hatására ezer színben pompázó képessége már az ókorban megragadta az emberek figyelmét. Az ólomkeretekbe foglalt üvegdarabok rendkívül tartósnak bizonyultak. Az üveg anyaga évszázadok során sem változik, megőrzi eredeti tulajdonságait, egyedül a fizikai behatás pusztíthatja el. Amikor eltörik, a javítás már általában meglátszik, nehéz restaurálni. Mégis egyfajta „időtlenség” jellemzi az üveg anyagát. Nem véletlen, hogy a középkori művészet, a gótika vagy a későbbi korokban a XIX. század eklektikája újra felfedezte magának mint az egyik legjobb kifejezőeszközt, amely a vallási misztériumokat közvetíteni képes a templomba járó hívek számára. Az alakos és díszítő ábrázolások tüzesen mély színei derült időben drágakőként ragyognak, borongós megvilágításban pedig sejtelmes, puha fénnyel öntik el a belső teret.
Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész szakrális üvegablakaiból, tervrajzaiból rendezett kiállítást a budapesti Józsefvárosi Galéria. Első megközelítésre talán kissé bizarrnak hat ez a XXI. század elején. Mit is keres állandóan változó korunkban ez a hagyományos egyházművészetre jellemző technika és alkotói megfogalmazás? Lehet-e egyáltalán valami „mást hozni” ebben a mesterségben, érdemes-e újrafogalmazni a már ismert ó- és újszövetségi jeleneteket? Bráda Tibor színes üvegablakait és kartonra készített tervrajzait, pasztelljeit látva bizony érdemes. A kisképzőt és később képzőművészeti főiskolát végzett, ma hetvenegy éves művész a beregfürdői üveggyár közelében nőtt fel: „Így volt alkalmam beleszeretni az üveg ragyogásába, nincs az a festék, amelyik versenyezni tudna a nap által megvilágított színes üveggel” – írja a kiállításon olvasható szöveges köszöntőjében. Az egyik legszebb tervrajza a sárospataki vártemplom oratóriumának üvegképterve, Szent Erzsébet „tűz története”. Kiváló színérzékkel, dinamikus, kiegyensúlyozott kompozícióval oldotta meg a jelenetet a művész. Áttetsző, lazúros vízfestmények ezek, jól érzékeltetve az üveg könnyed átlátszóságát. Az egyik legnehezebb technika éppen az akvarell, ám Bráda Tibor biztos ecsetkezelése, negyvenéves gyakorlata meglátszik a képeken. A téma elmélyült ismerete és nagy szakmai tudás jellemzi az itt kiállított műveit. Bráda alkotásai a budavári Mátyás-templomban a XIX. század végén Székely Bertalan tervei alapján készített neogótikus üvegfestmények magas színvonalára emlékeztetnek.
A ballada című ólmozott üvegképe népies bájával, hangulatos virágmotívumaival hat a nézőre. A kellemes barnás színű háttérből jól kiemelkedik a sok sárga és a virágok piros színe. Középen Mária a Kisjézussal egyszerű vizuális megfogalmazásával is komolyságot sugall.
Bráda egy másik tervrajzán a szent családot láthatjuk, amint fogadja a három királyok hódolatát. Zöldes, sárgás, barnás színek jellemzik a képet, gazdag ornamentikával. Sokban emlékeztetnek Róth Miksa hasonló üvegablakaira.
Pasztelljei közül kiemelkedik a Washingtoni Madonna mozaikkartonja. Harsány színekkel fogalmaz a mester, mégis ízléses tálalásban jelenik meg előttünk a magyarok Nagyasszonya, fején a Szent Koronával és bal karján az országalmát tartó Kisjézussal. Ritkán látható körkompozíció ez. Mennyivel nehezebb körben, mint a szokásos négyszögletes formában dolgozni… Figyelemre méltó még a kiscelli kálvária mozaikterv-sorozata. Különleges darabja a kiállításnak egy ablakterv is, amelyik a budapesti Örökimádás-templom Róth Miksa-rekonstrukciója.
Bráda Tibor hagyományos látványelemekből és a valós élethelyzetek élményeiből építi fel kompozícióit. A Kálvária stációképei – csakúgy, mint a mostanában készülő üvegablakai vagy akár hagyományos táblaképei – roppant szakmai tudást, elmélyült gondolkodást és mély hitet sugallnak. (Lehet ma is újat alkotni a hagyományok nyomán – ezt mutatják Bráda Tibor képei is, amelyeket a Józsefvárosi Galéria – Budapest VIII., József krt. 70. – tárlatán láthatunk, december 22-éig.)
fotók: Gránitz Miklós és Mészáros Ákos
