Adventre hangolva

December 1-jén, advent első szombatján egy másik fontos, az ünnepre előkészítő eseményre is sor került Székesfehérváron. A Vörösmarty Színházban ismét megrendezték az Újszövetség-maratont. 18 órától önkéntes jelentkezők olvasták fel az Újszövetséget, ötperces részletekben. Két Bibliát, a protestánst és a katolikust használták, könyvenként váltakozó rendben.


Az idén második alkalommal megvalósult program mintegy húsz órán át, vasárnap délutánig tartott, és rengeteg, a múlt évinél sokkal több önkéntes jelentkezett. Az első felolvasó Somogyi László református lelkészi elnök volt, őt Spányi Antal megyés püspök követte, majd a város polgármestere, Cser-Palkovics András olvasott fel a Bibliából.

 

A rendezvény népszerűsége arra utal, hogy sokakat megmozgat a karácsony spirituálisabbá tételének reménye, mert mély igény él az emberekben ünnepeik értékének, erejének újrafelfedezésére. Talán éppen ilyenkor, a családokat leginkább összehozó ünnep felé közeledve lehet a legnagyobb eséllyel átadni a központi keresztény üzenetet: Isten kétezer éve beleszületett a világunkba, és ezzel végérvényesen átalakította azt. Vállalta az emberi sorsot, és Jézusban mindannyiunkat magához emelt.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.