Udvari pletykák, szerencsétlen elszólások, félreértett gesztusok… – veszélyes korban próbálta megvédeni igazát az ártatlanságához halála pillanatáig ragaszkodó királyné.
Donizetti Anna Bolena című operájának szövegírója, Felice Romani a romantika szabályai szerint szőtte bele e történelmi epizód kusza szálait a librettóba, amelyben Anna egyértelműen áldozat, tragikus hősnő: VIII. Henrik megunta, és csak ürügyre vár, hogy Jane Seymour kedvéért megszabadulhasson teherré vált feleségétől. A gondosan felépített, kétfelvonásos, háromórás bel canto opera vég- és csúcspontja a kivégzésére készülő asszony „őrülési jelene”, a zavart Anna zilált lelkének tükre: öntudatlanság, lázálom, búcsú, megbocsátás, megbékélés… – teljes zenei és érzelmi ív, egy rövid élet húsz percbe foglalva.
Bel canto operák bemutatása manapság kuriózumnak számít, mert csak kivételes művészekkel, jelenségekkel szabad és érdemes előadni őket. Edita Gruberova közéjük tartozik. Ő valójában évtizedek óta önálló univerzum, egyeduralkodó „márkanév” e téren a zenei életben, aki nem engedheti meg, hogy lemondjon egy estét, nélküle ugyanis értelmét vesztené a produkció. Pótolhatatlan, helyettesíthetetlen. Fellépéseire, így jelen esetben a Művészetek Palotájába elsősorban nem azért megy a közönség, hogy meghallgassa a Boleyn Anna című operát, hanem hogy „a” Gruberovát hallja Boleyn Annaként.
Az anyai részről magyar származású, pozsonyi születésű szlovák koloratúrszoprán sokára, negyvenkilenc évesen jutott el Budapestre. Itthoni debütálására az 1995-ös Marton Éva és vendégei gála keretében került sor a Kongresszusi Központban, ahol 1997-ben önálló ária- és dalestet is adott. Ugyanitt 1998-ban, A denevér „élő lemezfelvételének” közreműködője volt, majd az Operában Yoshikazu Mera japán kontratenorral lépett fel ugyancsak egy születő CD kedvéért.
Gruberova „bel canto sorozata” a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben 2005-ben a Roberto Devereux Erzsébet királynőjével kezdődött, majd 2009-ben Normát, 2011-ben pedig Lucrezia Borgiát énekelte koncertszerű előadásban.
Az Anna Bolena repertoárjának ugyancsak fontos darabja. Kiérlelt szerep. Fölényes énektechnikájával (vissza) élve végletekig viszi a hangi bűvészkedést: lélegzetelállító pianissimók, színek, fények, pontosan pergő koloratúrák… – még mindig, mert képes rá. Magasságainak biztonsága inog meg olykor, de hangjában a jelentéktelen maszatok, az apróbb szeplők is inkább csak szépségjegyek. És ezekkel együtt lesz igazán élő és közvetlen minden, amit csinál. Tudatosságával, fegyelmezettségével, kiszámítható zenei megoldásaival együtt is spontán és természetes. A hetedik iksz felé közeledve sem fog rajta az idő, sőt bizonyos tekintetben még érettebbnek, jelentőségteljesebbnek tűnnek az általa alakított figurák. Nagy idők legendás tanúja, állócsillag, prima donna assoluta, természeti tünemény… – elkoptatott, de vele kapcsolatban jogos szuperlatívuszok.
Magabiztos és optimista: már 2017- re (!) is van meghívása; japán rajongói Lucrezia Borgiaként várják vissza a szigetországba.
Fotó: Posztós János (Müpa)
