A képviselő-testület a következő esedékes ülésen napirendre vette, majd megtárgyalta a felvetést, és úgy döntött: az egyházközség megszervezi, életre hívja a rendezvényt. Legyen még a nyáron Vacsora fehérben Nagymaroson.
Mert fontos, hogy a város apraja-nagyja együtt töltsön egy estét függetlenül vallási, politikai, akármilyen hovatartozásától. Fontos, hogy ne csak az árvíznél, a gátakon alkossunk nagy közösséget, hanem egy más helyzetben is találkozzunk, ismerkedjünk, és jól érezzük magunkat.
Egy jól elhelyezett hírverő anyag a városi lapban és a plébánia honlapján, többszöri intenzív köröztetés a helyi egyházközségi címlistákon, kellő időben néhány figyelemfelkeltő plakát elhelyezése a város közterein, és a plébános kedvcsináló hírverése a vasárnapi misék végén – mindössze ennyire volt szükség. És persze a város leghangulatosabb terének elkunyerálására az adott estére az önkormányzattól.
Július utolsó szombatján este fél kilencre csaknem kétszázötven ember ült a Fő téri gesztenyefák alatt hófehér ruhában, elegánsan terített, gyertyával, virágcsokorral díszített fehér asztaloknál, kedélyesen, önfeledten beszélgetve. Gyerekek, felnőttek, családok, szomszédok, az egyházközség tagjai, a város templomba nem járó polgárai, helybéliek és éppen itt nyaraló idegenek egyaránt. Az este folyamán nem történtek kísérletek szelíd formában való térítésre, nem hangzottak el jól kiválasztott, éppen ide illő bibliai idézetek, nem esett erőszak azokon, akik elhitték, hogy ez az este valóban nem több, mint jó alkalom a település polgárainak együttlétére. Pedig több volt annál: a város római katolikus gyülekezete papjával az élen egy alkalomra látványosan kivonult a templomból – templomba zárt közösségi mivoltából – a város főterére, hogy eredeti módon, szelíden, kedvesen ajtót nyisson világiasabb testvérei felé. Ez az este nem volt egyéb a nagymarosi egyházközség részéről, mint néma (elő)evangelizáció. Amely, meglehet, többet ért minden kimondott szónál.
Fotó: Pénzes Géza
