Nem adják fel

A Never Give Up Gospel új szakmai vezetővel folytatja pályafutását: Schmélné Papp Ágnes viszi tovább a gospel irányítását, aki karvezetőként több kórus munkáját is segíti. Legutóbb az Ez az a nap! eseményen nagy sikert aratott ezerfős kórus szervezésében és munkájában vett részt. A Never Give Up Gospel következő fellépésére július 25-én a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón kerül sor Mezőtúron.


A Nem Adom Fel Alapítvány korábban beszámolt arról, hogy Nick Vujicic előadásain több mint tizenötmillió forintnyi támogatás gyűlt össze. A befolyt összeget a szervezők – a Nem Adom Fel Alapítvány, a Szeretet a Válasz Közhasznú Egyesület és az Ez az a nap! szervezőiroda – egy Óbudán felépülő, sérült embereknek lakhatást biztosító, passzívházként működő lakóotthon felépítésére fordítják. Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője sajtóközleményében úgy fogalmazott: „Ezzel az építés költségének már csaknem a fele rendelkezésünkre áll, vagy pénzben, vagy a támogatóink által felajánlott építőanyag formájában.” Az építkezés kezdő időpontja azonban tovább csúszik, ugyanis Óbuda e területre is vonatkozó rendezési terve még nem készült el, így a Nem Adom Fel Alapítvány nem kapta meg a szükséges építési engedélyt. Várhatóan leghamarabb a jövő évben kezdődhet meg a beruházás. „Addig sem maradunk azonban munka nélkül, hiszen Újbudán hamarosan elindul a sérült családokat támogató önsegítő közösségi otthon tervezése és építése” – nyilatkozott a szóvivő.

K. Gy.
Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.