ahogy ott feküdt
kitátott szájjal
mely fájdalmas üregként
a végtelenbe szaladt
ahogy ott feküdt
csöndfalak közé zárva
sárga örökkévaló
mozdulatlanságba’
mintha így üzent
volna még valamit
védtelen kis árva
akkor utoljára
kezdő halandóknak
a halhatatlanságba