Vatikán

„Az egész keresztény életet tekinthetjük úgy, mint Jézus hívását arra, hogy kövessük őt. Mivel a pápával együtt lelkigyakorlatozó személyek többsége pap, püspök, bíboros, ezért adtam ezt a címet elmélkedéseimnek” – indokolta meg a témaválasztást Francis Arinze nigériai bíboros .

A főpásztor az első napon katekézisében a következő gondolatmenetet fejtette ki: a pap követi Jézust, hogy találkozzon Istennel, aki az első helyet foglalja el életében. Később olyan témák is szóba kerültek, mint az Oltáriszentség és a Szentírások Jézusa, találkozás Jézussal az egyházban, az egyházat alkotó személyekben, a missziós művekben, illetve a személyes és közösségi imában, valamint a liturgiában. A nagyböjti lelkigyakorlat utolsó napján a katekézisben arról beszélt a bíboros, hogy a pap azzal a Jézussal találkozik, akinek megesik a szíve a beteg és igazságra éhező népen.

Francis Arinze nyilatkozatában megállapította: nem elég Jézussal találkoznunk, hanem követnünk kell őt mindennap. Ez nagy elkötelezettséget kíván, hiszen Jézus nem egy kirándulásra hív bennünket, hanem olyan életre, amelynek van értelme. Ismerjük Jézust, akinek nyomába lépünk, és ezért ha hátratekintünk, nem érezzük, hogy időt veszítettünk volna el követésével. Mindennap megújulhatunk, és ezért mindig is követni fogjuk Jézust.

A bíboros elmondta, hogy huszonöt éven át volt pap és püspök hazájában, Nigériában, majd újabb negyed évszázadon át szolgált a Római Kúrián. Ezért elmélkedésébe bele kívánta fűzni élettapasztalatát is, hogy szavaival még hitelesebb tanúságot tegyen.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy hat napon át ne a hétköznapok kötelességére, hanem Jézusra összpontosítsa figyelmét. Jézus szavát hallgatva, róla elmélkedve, hozzá imádkozva, énekelve a kúria tagjai jobban megérthetik, hogy mit akar tőlük az Úr, hogyan tudnák jobban folytatni rendkívül fontos, mindennapi szolgálatukat.

Pápai üzenet a XXIV. Ifjúsági Világnapra

A mai válságos időszakban vissza kell adni a bizalmat a fiataloknak és az egész emberiségnek, vagyis meg kell ismertetni mindenkivel az igazi nagy reménységet: Krisztust. Ez alkotja XVI. Benedek pápa üzenetének magvát, amelyet a soron következő ifjúsági világnapra írt. Idén április ötödikén, virágvasárnap egyházmegyei szinten rendezik meg a találkozót. A világnap témája: „Bízunk az élő Istenben.” Nemzetközi találkozót legközelebb 2011-ben Madridban tartanak, ahol a világ fiataljai Szent Pál apostol gondolatai nyomán mélyítik majd el hitüket: „Verjetek gyökeret Jézus Krisztusban, és épüljetek rá.”

Nagy várakozás előzi meg XVI. Benedek enciklikáját

A növekvő nemzetközi válság kínzó problémákat okoz a szegény és a jómódú országokban egyaránt. Ez új megvilágításba helyez sok mindent, és egyben alkalom arra, hogy megbizonyosodjunk XVI. Benedek pápa tanításának mélységéről – írta a L’Osservatore Romano március 5-i száma.

A pápának van elképzelése arról, hogyan jussunk túl a válságon. Nem gazdasági receptre kell azonban gondolni, ami majd helyreállítja a tőke és a munka, valamint a pénzügy, a családok és a vállalkozások közötti egyensúlyt. A Szentatya arra mutat rá, hogy a piacokon és a gazdasági elméleteken túl másra is szükség van: remény nélkül nem juthatunk ki a krízisből. Vissza kell nyernünk életcélunkat, le kell győznünk a depressziót, és átadni magunkat az igazi reménynek.

A római plébánosokhoz intézett beszédében február végén XVI. Benedek említette, hogy már jó ideje dolgozik új enciklikáján, amely ezekkel a társadalmi kérdésekkel foglalkozik majd. Az ifjúsági világtalálkozóra most közzétett üzenetében is a keresztény reményt hirdeti, akárcsak Spe salvi kezdetű enciklikájában.

Nem tagadja a politika, a tudomány, a technika, valamint a gazdaság önállóságát, csupán arra emlékeztet, hogy ezek eszközök, önmagukban nem elegendők. Az emberi szív többre vágyik, és ezt a többletet a szeretet adhatja meg. Jóval az amerikai bankválság kirobbanása előtt erről a szeretetről írta Deus caritas est kezdetű enciklikáját. A pápa azt kéri, vegyük komolyan az evangéliumot. Érezzük, hogy az egyházhoz, a keresztények nagy családjához tartozunk. Hiszen a hiteles keresztény a nehézségek közepette sem szomorú, mert vele van az élő Krisztus.

A Szentatya a Capitoliumon

A pápa március 9-én délelőtt a Róma szívét jelentő Capitolium-dombra, látogatott, ahol Gianni Alemanno polgármester és felesége köszöntötte. Az egykori szenátori palota ma polgármesteri hivatal: itt szólalt fel a Szentatya, Róma püspöke, majd köszöntötte a világhírű, Michelangelo-tervezte téren összegyűlt rómaiakat.

A Piusz Testvérületnek el kell fogadnia a zsinatot

Walter Kasper bíboros felszólította a lefébvrista Szent Piusz Papi Testvérületet, hogy fogadja el a II. vatikáni zsinat tanítását. Ha ez nem történik meg – mondta a bíboros -, akkor „végleges szakítás következik be”. A probléma az, hogy a lefébvristák a szent hagyományt megmerevedettnek, megváltoztathatatlannak tartják, holott az élő és fejlődő valóság. A II. vatikáni zsinat nem szakított a hagyománnyal, hanem a katolikus hagyomány talaján áll.

Fontos XII. Piusz-dokumentum

Fontos dokumentumra bukkantak egy római kolostorban a közelmúltban. Az 1943 novemberéből származó irat szerint XII. Piusz pápa arról rendelkezik, hogy huszonnégy, a nácik által üldözött személyt a kolostorban kell elrejteni. A listán szereplő személyek közül csaknem mind kétséget kizáróan zsidó volt. A dokumentum az Ágoston-rendi nővérek Santi Quattro Coronati kolostorában került elő.

Az Elvándorlók Tanácsának új elnöke

XVI. Benedek pápa március 1-jén elfogadta „bevándorlásügyi miniszterének”, az olasz Renato Martino bíborosnak  a lemondását, s helyére a szintén olasz Antonio Mario Veglio érseket nevezte ki. A hetvenhat éves Martino bíboros megbízatását 2006 óta egyszerre töltötte be az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöki tisztével. Teljes visszavonulása valószínűleg azután fog bekövetkezni, hogy közzéteszik a Szentatya új szociális enciklikáját, amelyben napjaink súlyos társadalmi, gazdasági kérdéseit elemzi. A hetvenegy esztendős Veglio érsek hosszú időn át szolgált apostoli nunciusi minőségben Afrikában, a csendes-óceáni szigeteken és a Közel-Keleten. 2001 óta ő volt a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára.

A kamionvezetők lelkipásztori szolgálata

Az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának titkára március 2-án az európai közúti biztonságról rendezett találkozón tartott előadást Innsbruckban. Agostino Marchetto érsek emlékeztetett: Európában az áruk negyvennégy százalékát közutakon szállítják. A kamionsofőrök száma pedig 1988-hoz képest 2010-re megkétszereződik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .