Hírek

A huszonhatodik találkozó középpontjában a hivatás áll majd, ezzel a témával foglalkoznak az előadások és a kiscsoportos beszélgetések. (MK)

Kerékpáros keresztútjárás Csongrádon

A csongrádi plébániák szervezésében március 14- én kerékpáros keresztútjárást tartanak. A több mint háromórás kerékpáros zarándokút 13 órakor indul a piroskavárosi Szent József-templom elől, érinti a város határában és a szőlőhegyen található kereszteket, majd végül a Mária úton lévő szoborcsoporthoz érkezik. (MK)

Sulitévé Sopronban

A napokban kezdte meg működését Sopronban a Szent Orsolya-iskola televíziója. A diákok által megálmodott stúdiót Pápai Lajos püspök áldotta meg. Kovács András igazgató szerint a televízióval a fiataloknak a média értékeit is be tudják mutatni. A szerkesztőség által készített műsorok tartalma, mondanivalója az intézmény arculatához illeszkedik – mondotta az igazgató..

A sulitévé működéséhez egy komolyabb számítógép, kamera, illetve néhány program szükséges. Az infrastruktúrát apránként teremtette elő az intézmény. A sulitévé szerkesztősége a tervek szerint havonta frissülő magazin műsorral jelentkezik.

Az adások interneten keresztül, az iskola honlapjáról érhetők el: www.sztorsolya.sopron.hu

Almahegyek Dévára

A debrecen-nyíregyházi egyházmegyéhez tartozó Ajak község karitászcsoportja kétezer-ötszáz kilogramm almát gyűjtött a dévai Szent Ferenc Alapítvány Otthonaiban élő gyermekek számára. Az almát február 17-én szállították Dévára Bodnár Imre nyírcsaholyi plébános mikrobuszával, és a karitász gépkocsijával. A nagy havazás és a késői érkezés ellenére Karda Róbert és a gyermekek nagy örömmel fogadták a szállítmányt, és a sok gyermekkéz hamar lepakolta a járművekről az almahegyeket. Az ajaki karitászcsoport szervezte az adományozást. Júliusban ismét fogadnak dévai gyermekeket, akik már hatodik nyáron táboroznak a Kelet Karitász Alapítvány támogatásával Kelet-Magyarországon.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .