Az össze-vissza firkált tenyerek
csak félig érthető krikszkrakszai –
mi minden hagyta rajtuk nyomait!
A sebezhető bőr alatt
hány évtizednyi egymásra rakódott,
egymáson áttörő tapasztalat,
szép és keserves – így-úgy mindenütt
bizarr jelekben, ábrákban kiüt.
S a szikár ujjak hogy kiáltanak,
hogy mondják hangtalan
azt, ami volt, azt, ami van –
mondják, amire nincsenek szavak.
Keresik egymást ujjak és kezek.
Nem váratlanul lobbant mozdulat:
a görcsös ujjak kétségbeesett,
akaratlanul akart, önfeledt
találkozása, a mégis, a mégse
tusakodása, vak ölelkezése –
hogy a teremtmény védelemre leljen
halandósága gyors férgei ellen.
