Virágzó kert – télen is

A szártalan vagy közönséges kankalin (Primula vulgaris) mint botanikai neve jelzi is, a legkorábban, az elsőként virágzó növényeink közé tartozik, olykor még a hóvirágot is megelőzi. Ültessünk belőle néhány tövet a sziklakert félárnyékos részébe, és ha kedvező helyre talált, ősszel ismét nekirugaszkodik a virágzásnak. A szobai kankalin (Primula obconica) nem alkalmas téli kiültetésre!

 

Amint az első hóvirágok (Galanthus nivalis) megjelennek, hamarosan temethetjük is a telet, akárcsak Jégtörő Mátyás.
A kert bármelyik zugába telepíthetjük, sziklakertbe is, ám valójában félárnyékos helyen érzi jól magát. Apró fehér hagymáit már most, februárban és márciusban célszerű elültetni, amint a virágok elnyíltak.


Nemcsak színében, de alakjában is hasonlít a hóvirághoz a tavaszi tőzike (Leu¬cojum vernum). Bókoló csengettyűvirága hat sziromból áll, a Carpathicum fajtán pedig sárga ecsetvonások díszítik a sziromvégeket.

 

A tőzike hagymáit nyár végén és ősz elején kell a földbe dugni. Válasszunk olyan félárnyékos helyet, ahol nem szárad ki könnyen a föld.
A kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia) a ligeterdők és tölgyesek altalaját festi égszínkékre a tél vége felé. Ez a legkorábban virágzó csillagvirág faj. A húsz centiméter magas virágfürt a hosszúkás, fűszerű levelek közül emelkedik ki.

 

Élénkebb, kékeslila színárnyalatban pom¬pázik az odvas keltike (Corydalis bulbosa). Furcsa jelzőjét azért kapta, mert föld alatt fejlődő gumója üreges, lyukacsos. Ültessük árnyékos helyre!

 

A Mecsekben őshonos illatos hunyor (Helleborus odorus) hazánkban védett növény, ám nemesített hibridjei nagy választékban kaphatók a kertészetekben.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .