Üzenet a jövő iskolájának

Ebben az évben szeretnénk utat mutatni és távlatot nyújtani a nevelőknek, a szülőknek és a gyermekeknek. Megoldási javaslatainkat felajánljuk azoknak a politikusoknak, akiknek szándéka, hogy hazánkat kivezessék a jelenlegi válságból. A XII. nemzetközi konferenciánkon ennek a koncepciónak sokoldalú kifejtését tervezzük. Az előadásokon a következő problémák megoldására teszünk javaslatot: A kistelepülések iskolái, a gyermekek helyzete, erkölcsi nevelése, népesedési krízis, zsákutcás iskolai képzés, Bologna-folyamat, a pedagógusok helyzete és anyagi biztonsága, a pedagógiai munka demokratizálása, integráció, rend az iskolában, a minőség biztosítása. Most bemutatandó stratégiai javaslataink megoldást adhatnak a nevelés számos kérdésére, és előkészíthetnek egy nagyon várt, a klebelsbergihez fogható fordulatot. Szeretnénk megmutatni, hogy a sok bonyolult problémára egységes megoldás adható. Úgy, mint amikor egy ember arról panaszkodik, hogy fáj a feje, fájnak az ízületei, rossz az emésztése, hullik a haja, és nem tud aludni. Ez nagy betegség lehet, de az is elképzelhető, hogy egyetlen rossz fog eltávolítása azonnal javulást eredményez. Reméljük, hogy visszhangra találnak a jó gondolatok, és bizonyosak vagyunk abban, hogy az elvetett mag majd kicsírázik és termést hoz.

(További tudnivalók a www.baranyi.hu honlapon.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .