Újabb dokumentumok XII. Piusz zsidómentéséről

A „Kövezd ki az utat” Alapítványt a zsidó származású Gary Krupp hozta létre az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy előmozdítsa a vallások közötti párbeszédet. „Sokan bírálták XII. Piuszt, hogy nem hallatta szavát 1943. október 16-án, amikor több mint ezer zsidót szállítottak Rómából Auschwitzba” – fejti ki a Zenit hírügynökségnek küldött nyilatkozatában Krupp. „Ugyanakkor most új felfedezések bizonyítják, hogy XII. Piusz a színfalak mögött sokat tett a letartóztatások megakadályozásáért, de az Auschwitzba induló vonatokat nem tudta megállítani.” 1943. október 16-án reggel értesült a pápa a zsidók letartóztatásáról, és azonnal hivatalos vatikáni tiltakozást küldött a német nagykövetnek. Ekkor a pápa elküldte unokaöccsét, Carlo Pacelli herceget Alois Hudal osztrák püspökhöz, aki a római német nemzeti templom vezetője volt és szívélyes kapcsolatot tartott fenn a nácikkal. A herceg megkérte Hudalt, hogy írjon levelet Róma német kormányzójának, Stahel tábornoknak, hogy állítsa le a letartóztatásokat. Hudal Stahel tábornoknak írt levelében ez olvasható: „A Vatikán és a német katonai irányítás közötti békés párbeszéd érdekében sürgősen azt kérem Öntől, hogy adjon parancsot a római és környező területeken a letartóztatások azonnali leállítására. Németországnak a környező országokbeli hírneve igényli ezt az intézkedést, és annak a veszélye is, hogy a pápa nyilvánosan fog tiltakozni.”

A levelet XII. Piusz pápa bizalmasa, Pancratius Pfeiffer német szalvatoriánus rendi pap, az Isteni Üdvözítő Társaság főelöljárója adta át Stahel tábornoknak, akit személyesen ismert. Következő reggel a tábornok telefonon válaszolt: „Azonnal személyesen továbbítottam a kérdést a helyi Gestapónak és Himmlernek. Himmler, Róma különleges státuszára való figyelemmel, elrendelte, hogy a letartóztatásokat azonnal állítsák le. Peter Gumpel jezsuita, XII. Piusz boldoggáavatási ügyének szakértője megerősítette ezeket az eseményeket. Személyesen beszélt Dietrich Beelitz német tábornokkal, aki hallotta a Stahel és Himmler közötti telefonbeszélgetést. Beelitz megerősítette, hogy Stahel tábornok a katonai akció bukásával fenyegette meg Himmlert, amennyiben a letartóztatások folytatódnak. Egy másik dokumentumban, amelynek címe: Közvetlen lépések számtalan zsidó személy megmentése érdekében, alátámasztja, hogy Hudal püspök elérte, hogy ötszázötven egyházi intézményt és kollégiumot kivontak a német katonai rendőrség általi ellenőrzések alól. Ennek a nyilatkozatnak köszönhető, hogy Itália nagy városaiban zsidók ezrei menekültek meg. Remélhetőleg a római zsidó közösség tudományos képviselői tovább kutatnak majd. Felfedezhetik ugyanis, hogy a XII. Piusz által „élénk közösségnek” nevezett római zsidók mai létezése e pápa titkos erőfeszítéseinek köszönhető, amelyek minden élet megmentésére irányultak. XII. Piusz megtette, amit tudott, miközben a megszállás, a halál fenyegetése alatt állt, ellenséges erők és beépült kémek vették körül – zárta nyilatkozatát a zsidó származású Gary Krupp, a „Kövezd ki az utat” Alapítvány létrehozója.
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .