A szimpóziumot fokozott érdeklődés kísérte, mintegy félezer résztvevő zsúfolásig megtöltötte a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dísztermét. A jelenlegi oktatáspolitika tarthatatlanságát, a helyzet komolyságát és fájó aktualitását mutatta, hogy épp a tanácskozással egy időben zajlott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirdetett demonstráció a Parlamentnél, ahol az átgondolatlan intézkedések, a közoktatásra szánt pénzek további megnyirbálása és a várható újabb tanárelbocsátások ellen tüntettek…
A KDNP elsődleges célja az erkölcsre, értékekre építő rugalmas iskolarendszer kiépítése. Semjén Zsolt pártelnök bevezetőjében a program filozófiai, ha tetszik teológiai alapjairól szólt. Nevezetesen a keresztény emberképről, a keresztény nézőpontról, amely a liberális és a szocialista-marxista felfogást felülmúlva egyszerre tartja tiszteletben az ember szabadságát és közösségi voltát, társadalmi szinten pedig a kollektivizmussal szemben a szolidaritás fontosságát hangsúlyozza. A „keresztény realizmus” az ember eredendő jóságából indul ki, de számol az áteredő bűn következményeivel is, az iskola tekintetében ezért említi mindig együtt az oktatás mellett a nevelés fontosságát is. Semjén kiemelte: elsődleges törekvésük, hogy a társadalmat az értékek irányába mozdítsák, ami nem egyszerű feladat, hiszen az oktatás ma morális ellenszélben kénytelen hajózni, kiszolgáltatva többek között a kereskedelmi média által közvetített kétes és veszélyes tartalmak következményeinek. Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő a munkacsoportjuk által kidolgozott programfüzet alaptéziseit ismertette. Azzal a szándékkal is, hogy párbeszédre, továbbgondolkodásra, együttműködésre sarkallja a konferencián jelen lévő intézményvezetőket, pedagógusokat és a terület iránt érdeklődőket. Hangsúlyozta, hogy az oktatásügy állami kötelesség, érték- és kultúrateremtő ágazat, amely nem sorolható a piaci alapú szolgáltatások közé. Mintegy órás előadásában Hoffmann Rózsa a tézisgyűjtemény csomópontjaira kívánt rámutatni. Eszerint szorgalmazzák az iskolák szakmai autonómiáját, hogy azok szellemi műhelyként tudjanak működni. Az önállóság azonban nem jelentené a korszerű, objektív, független és segítő ellenőrzés hiányát. A magyar iskola „996-os Szent Márton-hegyi megnyitása óta” mindig is „nevelő iskola” volt. Csak a nevelő iskola alkalmas arra, hogy harmóniát teremtsen az egyén és a közjó érdekei között. A módszer tekintetében a bevált, nemes hagyományok folytatására és a megújulás egyensúlyára törekednének. A program talán legfontosabb eleme, hogy az erkölcsi neveléssel kiegészülő közoktatást, szakképzést, felsőoktatást és felnőttképzést egységes egészként kezelnék, ami – a sehová sem vezető, erőltetett integrációra is válaszul – lehetővé tenné az iskolarendszeren belüli rugalmasságot, átjárhatóságot. – Az eljövendő nemzedékek boldogulása tőlünk függ. Az oktatás és a nevelés emberségünk megalapozása, olyan feladat, amely az iskolában a család munkájával párhuzamosan kell hogy folyjék – fogalmazott Seregély István nyugalmazott egri érsek. A Magyar Katolikus Konferencia volt elnöke önreflexióval, egyfajta számadást is adva, lelkipásztori szempontok alapján, az egyház és a hit oldaláról láttatta az erkölcsi nevelés fontosságát: ami nélkül az oktatás (az életteljességet építő szolgálat) nem tud maradandó értékeket teremteni…