Tanúságtétel a világ számára Máriaremetén

A majálison számos plébániai, egyházmegyei közösség bemutatja tevékenységét. Egy-egy pasztorációs formához kapcsolódva családi, ifjúsági, papi és szerzetesi hivatással foglalkozó, missziós, karitász-, valamint az iskolákban működő egyéb csoportok állítják fel sátraikat, információs asztalaikat. A karizmák ünnepén a hívek nemcsak egymással találkozhatnak, hanem bepillantást nyerhetnek a különböző közösségek életébe, hivatásába is. A derűs és játékos időtöltés mellett, amelyben gyermek és felnőtt egyaránt kedvét lelheti, gazdag lelki programokba is bekapcsolódhatnak a résztvevők. A majálisozók az idén is nagy érdeklődéssel hallgatták Erdő Péter bíboros, érsek délutáni pódiumbeszélgetését. Szó esett a XXI. századi egyház világban betöltött szerepéről, az evangelizáció esélyeiről a mai információzuhatagban, a papság hivatásáról, a laikusok egyházban betöltött feladatairól és az aktuális boldoggáavatási eljárások állasáról. – Fontos, hogy az egyház a különböző társadalmi, gazdasági, kulturális, környezeti problémák megoldásában a szeretet üzenetével ébressze rá az emberiséget saját felelősségére – emelte ki a bíboros. – Ha lelkiismeretesen, Isten előtt megfontoltan éljük mindennapi életünket, akkor képesek leszünk változtatni az előnytelen körülményeken. A mai ember lelkileg nyitott és érdeklő, de nehezére esik a kinyilatkoztatás és a jelenlegi, tudományos ismereteink közötti kapcsolat megtalálása – mutatott rá Erdő Péter. – Tanúságtételünkkel az isteni üzenet lényegét kell továbbadni a világnak. Mindnyájunk, az egyház szívét alkotó papság és a laikusok feladata is, hogy „az e világi dolgok rendjét az evangélium szellemének megfelelően alakítsuk”. Az egyházmegye papságának részvételével megtartott szentmisén, amelynek főcelebránsa Erdő Péter volt, a főpásztor felhívta a hívek figyelmét, hogy „nagyvonalú szeretettel, a közjót kereső és az igazságot hirdető bölcsességgel kell alakítani a magunk, családunk, közösségeink, egyházunk és népünk életét. Így lehetünk a találékony isteni szeretet eszközei.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .