Találkozók, képzések

Az ülés kezdetén az ifjúsági munkáról osztotta meg gondolatait a referensekkel Balás Béla kaposvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági ügyekért felelős püspöke. Ezt követően az egyházmegyei referensek beszámoltak arról, hogy egyházmegyéjükben milyen ifjúsági programok voltak az elmúlt negyedévben. A szombathelyi egyházmegyének új referense van Mikolás Attila személyében.

Szó esett a Hajszolóról (Országos Katolikus Ifjúsági Vezetőképző) is, amelynek jelenleg negyvenöt résztvevője van. A képzés jelenlegi ciklusa nyáron zárul, ezt követi a következő, amely december elején indul. Erre november 15-ig kell jelentkezni, a felvételi december 5-én lesz Budapesten.

A referensek elmondták azt is, milyen programokat terveznek a következő negyedévben, majd megtekintették a tavalyi 72 óra kompromisszum nélkül című projektről készült kisfilmet. A 2009-es év ifjúsági programjainak tárgyalása keretében a résztvevők beszámolót hallgattak meg a XXX. Márianosztrai Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat és a tavaszi nagymarosi találkozó előkészületeiről.

Elhangzott: a korábbi két évhez hasonlóan idén is készül szórólap az országos ifjúsági programokról. Szó esett az október 23. és 25. között tervezett pécsi regionális taizéi ifjúsági találkozóról – ennek kapcsán a tanácsadó testület ülésének vendége volt András és James testvér Taizéből. Elhangzott, hogy idén novemberben konferenciát szerveznek a közép-európai katolikus ifjúsági munkáról. Ezen a nyáron is folytatja munkáját a három történelmi egyház együttműködésével a Közös-Pont Misszió. A referensek legközelebb júniusban ülnek össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .