Találékony szeretettel hívekért és keresőkért

 

Középiskolásként a város templomaiban ministrált, de a környékbeli falvakban is kántorizált. Így több plébánossal és káplánnal is megismerkedett, és rendkívül rokonszenves volt számára, hogy mind ugyanazt mondták és ugyanazt akarták: Isten országát építeni a hívekkel közösen.

A két gyermeket nevelő szüleinek hite volt előtte a minta, s örült, hogy papnak hívja az Úr. Marcaliba és Mesztegnyő környékére szólt az első dispozíció, majd Gamáson lett plébániai kormányzó, hét éve pedig plébános. Hozzá tartozik a gyönyörű hímzéséről, néptáncáról, kulturális hagyományairól ismert Karád, Mernyeszentmiklós, Felsőmocsolád, Polány, Ecseny és Vadépuszta. A háta mögött hagyott évek megedzették; egyszerre többféle „projekt” fut a fejében, de a valóságban is. Az elmúlt években a gamási plébániaépület és templom mellett megújult a mernyeszentmiklósi és a polányi kápolna is. Felsőmocsoládon még a külső felújítás van hátra, de a plébános már a két év múlva kétszáz éves gamási templom jubileumi programjain gondolkodik. Amikor hozzáfogott a karádi, falusi viszonylatokban hatalmas, háromhajós műemlék templom felújításához, kiderült: életveszélyes az épület, bármikor beszakadhat a boltozata, jóllehet az átvételkor arról tájékoztatták, elég lesz egy alapos festés.


 

– Bár nem vagyok túl kicsi, egyegy repedésbe majdnem magam is befértem – mondta Zsolt atya. – Nemcsak hogy a festés nem volt elég, de a statikus szerint egyenesen az összeomlás fenyegette a barokk templomot. A testület végül úgy döntött, hogy a szentestén az éjféli misét a művelődési házban tartjuk, ahol biztonságban érezhettük magunkat.

A hívek azonban egy idő után visszakívánkoztak a megszentelt falak közé. Végül is a közel kétszázmillió forintos beruházás eredményeként mára sikerült megmenteni a dombon álló templomot. Idén újraépült a főhajó teljes boltozata. A szentély után most már a torony és a déli oldalhajó külseje is régi pompájában őrködik a múló idő felett. Elkészült a térburkolat és a vakvezetővel ellátott, akadálymentesített bejáró is. Kezdetben szegény volt az eklézsia, nem futotta még a felújítás megkezdésére sem. A találékony plébános azonban néhány segítőjével jótékonysági műsort, bálokat szervezett, ahol a zenészek mellett gyakran maga is fellépett, tangóharmonikán vagy éppen szintetizátoron játszott.

– A püspökség is gáláns volt, ebből futotta a tervezés egy részére és a legalapvetőbb kárelhárítási munkálatokra. Három éve nyertünk egy európai uniós pályázaton, és azóta évente sikerült kisebb-nagyobb összegű támogatásokat kapnunk, amelyek nagyot lendítettek a megkezdett rekonstrukción. Folyamatban van a nyílászárócsere, de várat még magára a tetőszerkezet felújítása, az északi fal vakolása és a templombelső, valamint a főoltár restaurálása.

A fiatal papot rendre meghívják összejöveteleikre a nyugdíjasok, s mindig örömmel muzsikál nekik, de huszonévesek rendezvényét is megnyitotta már. A karádi férfikórust is rendszeresen kíséri. Zsolt atya úgy tartja: talentumait nem rejtheti véka alá, meg különben is: meg kell mutatnia híveinek, hogy nemcsak a liturgiát bízta rá az Úr. Ezért jeleskedik a szervezésben. Igaz, mindenütt megvannak a kulcsemberei, akikkel félszavakból is értik egymást. Jól áll a kezében a talicska is, nem riad meg a fizikai munkától sem. Együtt lélegzik a falubeliekkel. Ezért fogadták el oly könnyen már a kezdet kezdetén, mert nemcsak a vasárnapi miséken, temetéseken, keresztelőkön bizonyított. Néhány hete két, adományba kapott disznót vágtak le és dolgoztak fel közösen az egyházközségi és az önkormányzati képviselők Karádon, hogy legyen mivel megvendégelni a hálaadó szentmise híveit. Neki ők jelentik a nagy családot. Szent és profán különben sem válik ketté a mindenség szempontjából…

A plébános, aki büszke dúsan hímzett karádi miseruhájára, amelyet hívei készítettek neki hálából, hittant tanít a gamási és a karádi iskolában, és az óvodákba is hétről hétre bejár. Már a gyerekeknél, a személyes sorsokban ott érzi a XXI. század sebzettségét. Az örömhír továbbadása lehet a leghatékonyabb erő, ám ehhez kellő fogadókészség szükséges, s nemcsak a diákok, hanem szüleik részéről is. Zsolt atya szerint advent idején talán fogékonyabb a lélek, hiszen az ünnep többlettartalommal teli, az úrjövet, a várakozás – ideig-óráig ugyan, de – lendíthet egyet a régóta elaltatott vágyon.

A fiatal plébános hiszi: mindenkinek van ideje arra, amire akarja, hogy legyen. Talán az általa elültetett gondolatok is felnyithatják a keresők szemét a hittitkokra, és a híveiért folyamatosan mondott imák is meghallgatásra találnak. A hit évében a nyáj egyben tartása mellett a keresőket szeretné „becserkészni”. Templomba, közösségi programokra hívva, arra ösztökélve őket, hogy legyenek ők is a Test tagjai, hiszen Isten az emberi vegetációnál jóval többre hívott meg bennünket. Hiteles tanúságtévőkre számít – erre van a legnagyobb szüksége a világnak –, s tartalmas életutakat felmutató pozitív példák sorára. A plébános szerint így nyílhat ki legkönnyebben az emberi lélek, hogy Istenhez emeltessünk. Karácsony misztériuma, az istenember megszületése készíti ehhez az utat. Valamint a folyamatos „ébrenlét”, a találékony és a tevékeny szeretet, s az őszinte szó.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .