Szeretettel a békétlenség ellen

 

Erdő Péter kiemelte: az együvé tartozás felismerésére nagy szüksége van az emberiségnek, ezért is tartják meg ezen a napon a világ számos országában a holokauszt áldozatainak emléknapját. „A tiszta és emelkedett emlékezés segíthet abban, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg ilyen szörnyűség” – fogalmazott a bíboros.


A Biblia tanúsága szerint az emberiségre jellemző a testvéri kapcsolatok megromlása ott, ahol az összetartozásnak kellene uralkodnia, ám azután mindig eljön a kiengesztelődés ideje is. „Ha mi, keresztények azt keressük, ami összeköt bennünket, vissza kell térnünk a közös alaphoz, a szegletkőhöz, a názáreti Jézus személyéhez. Ha hozzá visszatérünk, akkor visszatalálunk népéhez is, mert nem ismerhetjük meg, nem foghatjuk fel, nem tekinthetjük valóságos történelmi személynek őt, ha nem vesszük komolyan kapcsolatát népével, népének hitével és a szövetséggel” – mutatott rá a főpásztor.

 

„A törvényt cselekedd, a szeretetet kövesd, és alázattal járj Isten előtt”, ezt kívánja tőlünk a Teremtő – emlékeztette az imaóra résztvevőit Schweitzer József. A felebarát, az embertárs segítése, szeretete a Szentírás minden emberre kiterjedő, kötelező parancsa. Jó ezt megjegyezni akkor, amikor a társadalomban oly sok ellenségeskedést tapasztalunk. „Lehetnek az élet különböző kérdései felől más-más nézeteink, de nem lehetnek egymással ellenséges nézetei egy haza fiainak, a föld polgárainak.” Alázattal kell járnunk Isten előtt, mert mindnyájan az ő esendő gyermekei, az ő arcának hordozói vagyunk – hangsúlyozta a főrabbi.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .