Segítség hajléktalanoknak az újrakezdéshez

 

„Minden hajléktalan ember választ magának egy segítőt, akiben megbízik, akivel megoszthatja problémáit, és akivel átbeszélheti, hogyan tudna ismét emberhez méltó körülmények között élni” – így foglalta össze Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiójának vezetője annak a programnak a lényegét, amelyben olyan emberek vehetnek részt, akik már régóta közterületen élnek, és szeretnének ezen változtatni, szállóba kerülni. Olyanok is akadnak, akiket önálló lakhatással tudnak támogatni a Visszamegyek valahogy a kályhához elnevezésű uniós program keretében.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Utcai Gondozó Szolgálata három éve kapcsolódott be a főpolgármester által meghirdetett Társadalmi megbékélés programba, amelynek keretében a szeretetszolgálat munkatársai segítettek menedéket biztosítani az addig Budapest aluljáróiban élő hajléktalan embereknek. Az elhelyezés azonban önmagában még nem oldotta meg a fedél nélkül élők problémáit. „Visszamenni a kályhához, visszatalálni valós önmagunkhoz, és igazi otthonra lelni – erre utal programunk címe is, amely az utcán élő hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedését tűzte ki célul. Tudjuk, hogy segíteni csak úgy tudunk jól, ha személyre szabott, valós szükségletekre épülő, komplex támogatást nyújtunk. Nemcsak oltalmat adunk, hanem célokat is a továbblépéshez” – fogalmazott Morva Emília.

 

A szolgálat intenzív szociális munkája révén a résztvevők segítséget kapnak lakhatási, szociális és egészségügyi problémáik megoldásához. A program célja, hogy a lakástámogatás mellett mentálisan is megerősítsék azokat az embereket, akik most még fedél nélkül, a társadalom peremén élnek.

A programban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Maceko Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. és a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézményének munkatársai vesznek részt, akik hangsúlyozták: a program zárása után sem engedik el a hajléktalan emberek kezét.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .