Petőfi álma nyomán…

Kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia, mint a mohamedánnak Mekkába.” E sorokat Petőfi Sándor írta 1847-ben. Álma mintegy százhatvan esztendő elteltével megvalósulhat. Hiszen a Kazinczy Ferenc Társaság kezdeményezésére Széphalmon létesült Magyar Nyelv Múzeuma csakugyan nyelvünk és egyben nemzetünk kulturális szentélyévé válhat. A világon egyedülálló jelenség, hogy egy nemzet múzeumot létesít nyelvének. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon 1945 óta nem épült olyan épület, amelyet eleve múzeumnak szántak volna.

Az intézményt Sólyom László köztársasági elnök avatta fel április 23-án a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori lakóhelyén. Az ünnepségen Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, a nyelvújító Svédországban élő ükunokája, a hetvenkilenc éves Kazinczy Ferenc, valamint Hörcsik Richárd, Sárospatak és Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere is megjelentek. Sólyom László beszédében azt mondta, reményei szerint a múzeum az értékőrzés mellett a magyar nyelv fejlődését inspiráló tudományos műhely, nemzedékek nevelője lesz. Vizi E. Szilveszter, aki egyben megnyitotta a Magyar Nyelv Hete elnevezésű rendezvénysorozatot is, beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának megalakulása óta feladata a magyar nyelv ápolása, a fölötte való „őrködés”.

Az elmúlt években sokan féltették az európai uniós csatlakozás után a magyar nyelvet és a hagyományokat, azonban ez az esemény is azt jelzi, a veszély elhárítása rajtunk is múlik. A Magyar Nyelv Hete keretében nyelvészeti tudományos konferenciát is rendeznek Széphalmon. A Magyar Nyelv Múzeumban egyelőre három időszakos kiállítás látható, az állandó tárlat a tervek szerint október 23-án nyílik meg. A múzeumban szerdától Kazinczy Ferenc egykori könyvtárának egy része mellett Corvina- és textilművészeti bemutató várja az érdeklődőket. A modern stílusban épült Magyar Nyelv Múzeumának terveit Radványi György Ybl-díjas építész készítette.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .