Papszentelések országszerte

A jelöltek budapesti születésűek, az elmúlt években mindhárman az esztergomi szeminárium növendékei voltak. Csépányi Gábor általános orvosi diplomával rendelkezve választotta a papi hivatást. Simonyi-Molnár Balázs szintén felsőfokú képzés után érkezett a szemináriumba: szociálpedagógus-hitoktatóként kezdte meg tanulmányait. Molnár Miklós a szeminárium hallgatója marad, előtte áll még a hatodik tanév. – Térjünk vissza gondolatban papságunk gyökeréhez, Jézus Krisztus személyéhez! – mondta Erdő Péter bíboros szentbeszédében. – Ő a szegletkő, halála és feltámadása titkában jön el az Isten országa. Ebben teljesedik be az emberi nem megváltása. De magának Jézusnak sincs semmije, ami csak az övé lenne, hiszen minden, amit tanít és ajándékoz nekünk, az Atyától való. Ezért mondja, hogy tanítása nem az övé, hanem azé, aki őt küldte, a Fiú nem egyedül cselekszik. Ez hát a mi papságunk valódi természete. Ami tehát papságunk lényegét alkotja, az nem pusztán személyes képességeink eredménye. Érvényes ez a szentségek kiszolgáltatására, hiszen maga a liturgia is Krisztus és az egyház cselekménye, a pap sem a saját nevében áll a hívő közösség elé, hanem Krisztus személyében és képviseletében. Kiss-Rigó László püspök a szabadkai születésű Negyela Zoltánt, Szombathelyen Veres András püspök Bokor Zoltánt és Kovács Richárdot szentelte pappá, míg a diakonátus szentségében Ipacs Bence akolitus részesült. Pápán június 18-án Márfi Gyula veszprémi érsek Rudi Péter diakónust szentelte áldozópappá. Pécsett Mayer Mihály püspök Lovász Zsoltot és Benchea Celestint áldozópappá, Vida Zsoltot diakónussá szentelte. A kárpátaljai Munkácson Majnek Antal püspök Mankovics Sándort szentelte pappá.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .