Örmény gyöngyike

 Az örmény gyöngyikének 4-8 félhengeres, húsos, szálas tőlevele széthajlik, amikor a 6-10 centiméter hosszú fürtös virágzat megjelenik. Az egyes virágok gömb vagy csupor alakúak és kobaltkékek, amelyeket halvány fehér csík szegélyez. A növény rengeteg fiókhagyma nevelésével gondoskodik szaporodásáról. Ahhoz, hogy a sarjhagyma nagy, fürtös virágzatot hozzon, két évre van szüksége. Júniusban, miután behúzódott, azaz elvirágzott és elszáradt a növény, szedjük fel a hagymákat, és tároljuk 20 fok körüli hőmérsékleten. Augusztus táján tegyük hűvösebb, 17 fokos helyre, és szeptember végén már kiültethetjük, hogy az örmény gyöngyike ki tudja fejleszteni leveleit még a tél beállta előtt. Ültetés előtt lazítsuk a talajt, és keverjünk hozzá szerves trágyát. A hagymát dugjuk 7-8 centiméter mélyre, egymástól 10 centiméter tőtávolságra. Kora tavasszal ismét szórjunk nátriumot és káliumot tartalmazó műtrágyát a tövek köré. Háromévenként szedjük fel a hagymákat, és méret szerint osztályozva ültessük el. Cserépben vagy erkélyládában is nevelhetünk örmény gyöngyikét: tegyünk egy 15 centiméteres átmérőjű cserépbe tizenkét hagymát. A földkeverék álljon tápdús kertiföldből, amelyhez keverjünk valamennyi homokot, hogy a szerkezete laza maradjon. Az örmény gyöngyike szépen díszlik csoportosan ültetve. Akár ágyásszegélybe, akár sziklakertbe ültetjük, fontos, hogy sok nap érje. Árnyékos helyen csupán leveleket hajt, de virágot alig hoz. A szabadföldbe ültetett növényeket csupán akkor kell öntözni, ha az ősz, illetve a tavasz nagyon csapadékszegény. Az erkélyládában vagy a cserépben nevelt örmény gyöngyike földje hamarabb kiszárad, ezért ez a fajta nevelési mód több gondoskodást jelent.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .