Nem csak buli, kultúra is

A következő esztendőben a woodstocki fesztivál huszonötödik évfordulója volt az apropó, amelyre már százezerrel többen mentek el. Az évek során az ismertebb külföldi és hazai előadók száma is megnőtt, így egyre többen látogatták a fesztivált. 2010-ben közel négyszázezren mentek ki a Szigetre. A fesztivál 1996-tól 2001-ig Pepsi Sziget, 2002-től pedig Sziget Fesztivál néven működik.


   
Sokan idegenkednek az efféle szórakozástól, a fiatalok kulturálatlan, érték nélküli „buliját” látják benne. A szervezők éppen ezért a zenei kínálat mellett nagy hangsúlyt fektetnek a sokszínű kulturális programok megszervezésére. Így lesz ez az idén is. A Hungarikum faluban például a fesztivál területére varázsolják a magyar vidéket és annak hagyományait. Központi témája most a szüret lesz, amelyre a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum magyar kocsmatörténeti kiállítással, tájházak bemutatóival érkezik. Nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a közép-kelet-európai régió kulturális sokszínűségének bemutatására, ezért az idén először megjelenő Közép-kelet-európai Vurstliban cseh, lengyel, szlovák és szlovén vándortársulatok várják az érdeklődőket. Az alkalmi társulat egész Közép-Kelet-Európa vásári mutatványosait, a szocializmusban röghöz kötött, beszabályozott, útjaiktól megfosztott utazó szabad lelkeit mutatja be, a hatvanas évek hangulatát megidézve. Az Európa Színpadon olyan európai fiatal tehetségek lépnek fel, akik hazájukban már komoly ismertségre tettek szert, de hazánkban még nem mutatták meg magukat. A száz éve született Robert Johnsont, a blues atyját ünneplik öt napon keresztül a Blues Kocsma színpadán fellépő zenekarok. A logikai játékok iránt érdeklődőket várja a Logikai Játékok Sátra, ahol a látogatók akár sakkozhatnak is a sakknagymesterekkel. Az Olvasóliget pedig a fesztivál egyik csendesebb pontján várja a kikapcsolódni, olvasni vágyókat. De természetesen a színpadokon egymást váltják a koncertek is. Szinte az utolsó pillanatban derült ki, hogy az idei „nagy” külföldi előadók közül a szervezőknek sikerült megnyerniük az amerikai Prince-t. De a hazai könnyűzenei élet jeles képviselői is a húrok közé csapnak. A népzenei színpadon pedig többek között fellép a Muzsikás, Lajkó Félix és a Csík zenekar.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .