Nem a gonoszé az utolsó szó – a pápa üzenetet küldött a rigai taizéi találkozóra

Fotó: Merényi Zita

Sok ezer katolikus, ortodox és protestáns fiatal érkezett a „bizalom világméretű zarándokútjának” idei állomására is, hogy együtt imádkozzanak a keresztények egységéért és a békéért a mostani mottó jegyében: „Együtt, hogy megnyissuk a reménység útjait.”
„Szóban és tettekkel kinyilvánítani, hogy nem a gonoszé az utolsó szó” – ezt tűzte ki célul Ferenc pápa a Rigába elzarándokolt fiatalok elé. „Napjainkban sok fiatalt feldúlt és elbátortalanított az erőszak, az igazságtalanság, a szorongás és a megosztottság. Sokuknak az a benyomásuk támad, hogy a gonosz erősebb mindenkinél” – indokolta, hogy miért van erre szükség. Ferenc pápa üzenetében megismételte azt, amit az irgalmasság jubileumi szentévének lezárásakor kelt Misericordia et misera kezdetű pápai levelében hangsúlyozott: „Ideje van az irgalmasságnak mindenki, minden egyes ember számára, hogy senki ne gondolhassa, hogy kívül marad Isten közelségén és gyengédségének hatalmán.” A pápa „különösképpen közel érzi magát azokhoz a fiatalokhoz, akik elhatározták, hogy elhagyják a díványaikat, és együtt élik meg a bizalom zarándokútját.”
„Ortodox, protestáns és katolikus fiatalok, akik ezekben a napokban a valódi testvériség jegyében éltek, kifejezésre juttatjátok, hogy a történelem főszereplői szeretnétek lenni, és nem hagyjátok, hogy mások döntsenek helyettetek a jövőtökről” – szólt a találkozó résztvevőihez a szentatya. Üzenete végén pedig így buzdította a fiatalokat: „Ezek a napok segítsenek benneteket abban, hogy ne féljetek a korlátaitoktól, hanem növekedjetek az Úr Jézus Krisztusba vetett bizalomban, aki hisz nektek, és bízik bennetek. Roger testvér egyszerűségében, aki tudott tanúságot tenni, építsétek a testvériség hídjait, és tegyétek láthatóvá azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .