Mise gitáron

Gável Gellért Szendrey-Karper László-díjas gitárművész, aki több mint tizenöt éve zeneszerzőként tevékenykedik az Eucharist együttesben, és testvérével közösen komponált számos szerzeménye a fiatalok országosan ismert és énekelt imája, most a liturgia és az egyház szeretetéről tanúskodó, új kompozícióval állt elő. Mise gitáron címmel egy, a liturgiai előírásokat messzemenően szem előtt tartó, főként gitárra komponált szentmisét írt.

A premier előtti váci bemutatón Beer Miklós váci püspök – aki a gitárművésznek megbízást adott e zenemű megalkotására – így nyilatkozott: „Ezt a szentmisét úgy éltem át, hogy ez már a mi XXI. századunk egyházának zenéje.”


Varga László, az Országos Magyar Cecília Egyesület igazgatója, aki igaz barátként volt jelen ugyanezen az alkalmon, örömét fejezte ki, hogy egy gyönyörű dallamokat megszólaltató, liturgikus szövegű, gitárra írt misét hallgathatott meg.

A zenemű ünnepélyes bemutatójára november 23-án, Krisztus Király vasárnapján, 19.30 órakor kerül sor a Mátyás-templomban, önálló szentmise keretében. A mű bemutatását megelőzően egyeztettek Tardy László karnaggyal is. A misekompozíció előadásában közreműködik a Cantate vegyes kar Sapszon Ferenc Liszt Ferenc-díjas karnagy vezényletével, valamint az Eucharist együttes és maga a szerző, Gável Gellért gitárművész.