Megújuló kapcsolatok

Az ötlet Gabriel Calvo spanyol paptól származik, aki 1952-ben Barcelonában házassági szemináriumot hirdetett meg. A kezdeményezés annyira népszerű lett, hogy az 1970-es években Dél-Amerikán keresztül az USA-ba is eljutott. Tematikáját és módszereit Charles A. Gallagher jezsuita atya fejlesztette tovább, így vált igazi mozgalommá. Amerikából 1972 pünkösdjén Suenens bíboros és Guido Heyrbaut lelkipásztor révén vette át a Házas Hétvégét Belgium, majd onnan fokozatosan egész Európa. Jelenleg több mint nyolcvan országban van jelen.

 

Magyarországon 1983-ban szerveztek először Házas Hétvégét az NDK-ból, majd Ausztriából érkező házaspárok és papok közvetítésével. Először német nyelven, később már magyarul tartották a programokat. Innen a Vajdaságba, Kárpátaljára, Szlovákiába, majd 1998-ban Erdélybe terjedt tovább a mozgalom. A Házas Hétvége egész Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken harminc régióban szervezetten működik.


A speciális hétvégéken az élet egy-egy fontosabb kérdését járják körül a résztvevők. Kisebb-nagyobb csoportokban arra is van lehetőség, hogy a párok egymást segítsék az adódó nehézségek megoldásában, elviselésében.

 

A Házas Hétvége szervezői azonban nemcsak a házasokra gondolnak. Egy ideje egyedülálló fiataloknak is szerveznek programokat Tiéd a döntés! néven. Itt a tudatos életvezetéshez kapnak segítséget a jelentkezők.

 

A Jegyes Hétvége házasságra készülő fiatal pároknak ad együtt gondolkodási lehetőséget, hogy jobban megismerjék egymást, önmagukat, elsajátíthassák a helyes kommunikációt a párkapcsolatban. Közvetve ezek a programok is a házasság megerősítését, a majdani szülők közötti szeretet elmélyülését szolgálják.

 

A szervezők az özvegyek számára is igyekeznek segítséget nyújtani, személyre szabott, mégis csoportos formában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .