Megerősíti testvéreit a hitben

Nem csoda hát, ha a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában némi meghatódottságról beszélt. Utóbb elmondta, a püspöki konferencia megbízásából neki kellett bemutatnia a magyar egyház és a papok helyzetét, illetve a hitoktatási és anyagi vonatkozású kérdéseket is, mert ezek a témák ölelik fel a Papi Kongregáció kompetenciáját.

Kérdésemre a főpásztor, hogy miként zajlik a nagyon szoros programmal szervezett ad limina látogatások gyakorlata, Ternyák Csaba érsek a következőket válaszolta. „Minden kongregációban az intézmény sajátos hatásköre szerinti témaköröket beszéltük át. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy közülünk valaki bemutatta a magyar egyház sajátosságait, az utolsó látogatás óta eltelt időszak jelentősebb eseményeit és történéseit, majd a dikasztérium vezetője tájékoztatott bennünket az ő munkájukról, dokumentumaikról, terveikről, valamint a világegyházban tapasztalható tendenciákról. Végül pedig egy-két különösen fontos témáról folytattunk eszmecserét.” Eger érsekét a Szentatyával való találkozás élményéről is kérdeztem. „E találkozás mindenki számára különleges lelki élményt jelent. Korunk legjelentősebb teológusát és tapasztalt vezetőjét tiszteli benne minden ember. Mi azonban a hit szemével tekintünk rá, és Szent Péter mai utódát, Krisztus földi helytartóját látjuk a pápában, a mai Pétert, aki legfőbb feladatát teljesíti, amikor megerősíti testvéreit a hitben.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .