Küzdelem a teljességért

Diplomamunkája a Jelenetek Dózsa György idejéből (1956) című hétrészes rézkarcsorozat volt, amely új utakat nyitott meg a magyar grafikában különös és expresszív felfogásával. Igazi rémálom elevenedik meg a lapjain: a groteszkségig leegyszerűsített emberi figurák, testek kavarognak a lapokon valamiféle apokaliptikus vízióként (Előkészületek, Dózsa ceglédi beszéde, Dózsa halála stb.). A háború valósága a Győzelem és dicsőség című karcán érzékelhető igazán: elhagyatottság, lemeztelenítettség, magány a kataklizma kísérői. Erőteljes, határozott vonalháló segítségével fogalmazza meg mondanivalóját. Apokaliptikus sorozat ez. Győztesek és vesztesek – győzelem vagy halál, örök emberi kérdések merülnek fel. Mint az Így jár minden próféta című rézkarcán.
   
Kondor egész életművében az élet végső kérdéseit tette fel és az ezekre adott válaszait fogalmazta meg. Még Romantikus tanulmányok című rézkarcsorozatában is megjelenik az ember elhagyatottsága, nagyravágyása, Ikarus bukása, a technikai fejlődés problémás volta.
    
A kiállításon színes munkái közül néhány olajpasztellel, krétával készített rajzot is láthatunk. József Attila–sorozatából A kozmosz éneke, a Medáliák és a Flóra a legmegkapóbbak. Leheletfinom pasztellszínek, érzékenyen felrakott vonalak szerkesztett hálójával építette fel őket. Igazi versillusztrációk.
   
A mostani kiállítás kuriózuma A majomkirály nyugati utazásai című sorozata 1971-ből, amelyet eddig még nem láthatott a közönség.
   
Kondor magányos művész volt, sok mindennel foglalkozott. Különböző hangszereken játszott, műtermében hatalmas zongora állt. Verseket is írt, csak úgy „mellékesen”. (Boldogságtöredékek című kötete 1971-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál.) Halála évében, 1972-ben fotókiállításra készült, a katalógus előszavát meg is írta, de a megnyitóra már nem került sor. Munkássága bukásokkal és győzelmekkel teli, szüntelen küzdelem volt, a teljességet ostromolta művészetével.
   
(A kiállítás a Kogart Galériában, 2011. július 1-jéig tekinthető meg – Budapest, Andrássy út 108.)

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .