Krisztus erejéből, a derű fényével

Az ünnepi szentmisét – melyre az ország számos pontjáról érkeztek szerzetesek – Peter Turkson bíboros, az Igaz­ságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát közösen mutatta be. Erdő Péter esztergom–budapesti érsek szentbeszédében hálát adott azért, hogy Ferenc pápa 2015-öt a megszentelt élet évének nyilvánította. „A szegénység, a szüzesség és az engedelmesség olyan jelek, melyek irányt mutatnak az emberiség életének. Nem mindenki kap hivatást a szerzetesi életre, de a kompromisszumok nélküli nagylelkű szeretettel megélt evangéliumi tanácsok világító fényei a mindennapi élet zűrzavarán túlról, Isten békéjének és dicsőségének világából ragyognak.” Ezek az intézmények az isteni kegyelem ajándékain alapulnak. „A szerzetesek élete szerves részét alkotja a helyi és a világegyház életének.” A szerzetesi hivatás tanúságtétel is a végső nagy harmóniáról. Ugyanakkor szoros kapcsolatot jelent a történeti Jézus Krisztussal, aki szerette a szegényeket és tisztaságban élt. Így a megszentelt élet magának Jézus Krisztusnak a követése. Erdő Péter bíboros beszédében arra is kitért, hogy hazánkban a szocializmus évei után nehéz helyzetből kellett újrakezdeni a szerzetesi életet. Mára sokan megtalálták az élő kapcsolatot a helyi egyházzal, és kiveszik részüket a lelkipásztori munkából is. „Kérjük az emberiséggel közösséget vállaló Istent, segítse különleges kegyelmével a megszentelt életet vállalók hivatását, küldjön munkásokat az aratásába, hogy közös tanúságtételük Krisztus erejét és derűjét sugározza a körülöttünk lévő világba” – fejezte be szentbeszédét Erdő Péter bíboros.

A szerzetesség hazai helyzetét és a megszentelt élet évének programját Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Deák Hedvig OP, a Magyar Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke és Labancz Zsolt SP, a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke ismertette. Magyarországon jelenleg huszonnégy férfi és negyvennégy női szerzetesrend – emellett huszonkét más, Istennek szentelt életet élő társaság – létezik, több mint ezer taggal. Számos szociális intézményt, iskolát és kollégiumot működtetnek, de az egyház lelkipásztori tevékenységében és a lel­ki­ve­ze­tés­ben is sokan vállalnak szerepet. „Bár évente tizenöten-húszan kérik felvételüket a különböző rendekbe, az ezredforduló óta az újonnan belépők száma sajnálatosan csökken” – ismertette a jelenlegi helyzetet Deák Hedvig.

A szerzetesi év koordinátori munkáját a Magyar Rend­főnöknők Konferenciája és a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája által létrehozott iroda fogja össze, melynek vezetője Ulrik M. Monika SSND iskolanővér. A szerzetesi év kommunikációs felelőse Kiss István Didák OFM lesz. „Ennek az évnek az egyik kihívását az jelenti számunkra, hogy meg szeretnénk mutatni: a szerzetesség elsősorban nem társadalmi tevékenysége miatt hasznos, hiszen a szerzetesi élet nem pusztán egy funkció. A szerzetesi élet önmagában jó: olyan életforma, amely az egész embernek szól, és amely rávezet emberségünk távlataira, emberségünk teljesebb megélésére” – mondta Labancz Zsolt.

A tervezett programok közül kiemelkedik az a zarándoklat és találkozó, melyre hivatásuk közös megünneplésére várják a megszentelt életet élőket Mátraverebély-Szentkútra 2015. április 25-én. A Szerzetesek Tere rendezvényt szeptember 18. és 19. között tartják a budapesti Március 15. téren. Az országos alkalmakon kívül az egész év során számos egyházmegyei szintű és rendközi eseményre is sor kerül, melyekről a Szerzetesi Iroda nyújt tájékoztatást. A részletekről a www. szerzetesek.hu honlapon is olvashatunk. A megszentelt élet éve 2016. február 2-án zárul.