Közösen védjük meg a keresztény civilizáció értékeit!

 

 

 Hilarion metropolita és Erdő Péter bíboros találkozója

A találkozó után a metropolita újságírói kérdésre válaszolva elmondta: mint bécsi püspök hat esztendő alatt közel hetvenszer járt Magyarországon, többször találkozott Erdő Péter bíborossal is, és létrehozták a katolikus- ortodox fórumot. A kétévente megrendezett üléseken mindig az aktuális kérdések, a társadalmi, szociális kihívások kapják a legnagyobb hangsúlyt. Napjainkban nagy lehetőségek kínálkoznak a katolikus és az ortodox egyház együttműködésében, hiszen mindkét felet új kihívások érik, amelyekre közösen is választ kell keresniük: a párbeszédet nem korlátozhatják csupán a dogmatikai különbségek megvitatására. Egyetértenek abban, hogy az elvilágiasodott Európába közösen kell elvinnünk a keresztény evangélium üzenetét. A bíboros és ő egyaránt hangsúlyozta az egymást szerető és tisztelő, hűséges házaspárok és a szeretetben felnövekvő gyermekek alkotta családok fontosságát, melyek apró sejtekként építik fel a társadalmat. A pátriárka bízik benne, hogy – noha az esemény időpontját és helyét még nem tudni – előbb-utóbb létrejön Kirill pátriárka és XVI. Benedek pápa találkozója.

Fotó: Bókay László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .