Két költő a szeretet elkötelezettségében

Részt vesz a térben és időben folyamatosra tervezett, a püspökkari bizottság által koordinált Magyar Katolikus Programban. Évente nyolc-tíz alkalommal budapesti felolvasóülést szervez. Az elv a szakmaiság és az elkötelezettség együttes érvényesítése. Ez a meghirdetett program lényege, melyet Szelestei Nagy László volt dékán tett közzé. Hozzáfűzte, hogy a központ azon egyházi és világi személyek munkájára számít, akik szakmai igényességgel és keresztény elkötelezettséggel kutatják katolikus örökségünket. A tudás- és kutatásfejlesztés, a kultúra, a helyes eligazítás érdekében napjainkban erre azért is nagy szükség van, mivel főleg az új nemzedékek tudástárából rengeteg ismeret-összefüggés hiányzik; veszedelmes a fenyegetettség, amely rossz irányból éppen azokat a kérdéseket érinti, melyekre a választ a kereszténység kétezer év óta folyamatosan megadja, kultúrájával gazdagítja. A humán kultúra bővítése egy technicizált világban rendkívül fontos. A művelődéstörténet, irodalom és más humánus területek ha margóra kerülnek, ez léleksorvasztást jelenthet! Október 29-én a Központi Szeminárium dísztermében (telt ház előtt!) Jelenits István piarista egyetemi tanár tartotta az első felolvasóestet Sík Sándor és Radnóti Miklós címmel. Amint mondta: a cím ennél többet jelent, két keresztény eszmeiségű magyar költő egymásra találását, amikor Európa végveszélybe került. A kapcsolat mélységét nem a félelem, hanem a benső meggyőződés jelentette, amely Radnóti lelkiismeretében – Sík Sándor hatására – a fölismert krisztusi tanítás lényeges, ember és embertárs között a szeretet szolidaritása.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .