Készül az ereklyetartó

A dekrétum jóváhagyása után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Ozsvári Csaba ötvösművészt bízta meg az ereklyetartó tervezésével, elkészítésével. A fiatal művész váratlan halála után egyik barátjára és művésztársára, Egri Zoltánra esett a választás, hogy a boldoggá avatás időpontjára elkészítse a koponya- és felkarcsontot rejtő ereklyetartót. Egri Zoltán ötvösművész tizenkilenc esztendőn át tanított az Iparművészeti Egyetemen. Hat gyermek édesapja, egyéni és csoportos kiállítások résztvevője, munkái megtalálhatók az ország több városában, sőt határainkon kívül is. A tervezés és annak elfogadása utáni fázisban beszélgettem Egri Zoltánnal arról, hogy milyen lesz Meszlényi Zoltán vértanú püspök ereklyéinek tartója, miként alakult ki a formája.

– Bár készített már szakrális tárgyakat, miként érte a felkérés?
– Nagy öröm volt számomra, hogy a vértanú püspök ereklyéjének tartóját tervezhettem, bár ennek oka egy tragédiához kötődik. Ozsvári Csaba jó barátom volt. Láttam ugyan ereklyetartójának terveit, ismertem őket, ám én más művet szerettem volna készíteni. Ő a kétezer éves kereszténység összegző művésze volt, én magamat inkább újítónak tartom, bár a feladat jellege miatt visszafogottság és hagyománytisztelet is kellett, hogy munkálkodjon bennem.

– Hogyan kezd az ember egy ilyen munkának?
– Mi, ipar- és képzőművészek rajzolva gondolkodunk. Amikor megkaptam a felkérést, sokféle tervet készítettem. Rajzoltam kerek, szögletes, nyitott és zárt ereklyetartót is. Természetesen elmentem Esztergomba, megnéztem a Szent Adalbert-oltár alatti helyet, ahová az ereklyéket helyezik, méretet vettem még a csontokról is. Erdő Péter bíboros úrral beszélgetve azt is megtudtam, hogy láthatónak kell lennie a koponya- és a felkarereklyének, ezért úgy kellett terveznem, hogy az oltár menzája alatt az ereklyék állva, ülve, térdelve is láthatók legyenek, hogy minden imádkozó, érdeklődő láthassa őket. Szűkült a lehetőségek köre. Végül terveim közül a bíboros úr azt választotta ki, amelyik klasszicista, romantikus jegyeket visel magán. Az ereklye üvegszekrényét szürkegránit alap és tető között fémoszlopok veszik körül. Az oszlopok ezüstözve lesznek, a gránitlapon pedig apró tábla jelzi majd, hogy kinek az ereklyéi láthatók. Az oszlopokon csúcsdíszek lesznek, a gránit pedig lépcsőzetesen emelkedik majd, ami egyfajta méltóságot, lelki emelkedettséget is sugall majd.

– Az egész munkát egyedül végzi?
– Régóta önálló tervező vagyok. A szakipari munkák jelentős részét azonban kiadtam. Nincs galvanizáló, kőfaragó műhelyem, de az ország legjobb szakembereit ismerem, akik a munka kivitelezési részében segítenek.

– Az, hogy ön vallásos ember, segíti-e a munkában, vagy a művésznek, a szakembernek ez éppolyan munka, mint bármi más?
– Meggyőződésem, hogy ilyet jól, tisztelettel csak hívő ember tud készíteni.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .