Katolikus–zsidó Párbeszéd

A korábbi tizenkilenc hasonló tanácskozás keretében többek között szociális kérdéseket vitattak meg: hogyan segíthetik katolikusok és zsidók együttesen a szegényeket, illetve hogyan nézzenek szembe közösen az AIDS problémájával Afrikában. Idén a magyar fővárost választották helyszínül, mert nyitni szeretnének a zsidósággal folytatott párbeszéd felé a kelet-európai régióban. A magyarországi kongresszus célja, hogy megvizsgálja a zsidó-katolikus párbeszéd helyzetét a kelet-európai országokban. Erdő Péter bíboros már néhány hónappal ezelőtt beleegyezését adta, és kijelölte a helyi szervezőt. Katolikus oldalról huszonöt résztvevője lesz a találkozónak, amelynek a felét a magyar katolikus egyház képviselői teszik ki. A másik felét a nemzetközi világ küldöttei jelentik majd az Egyesült Államokból, Izraelből, Franciaországból, Olaszországból és Németországból. Katolikus részről tehát szakértők, professzorok, bíborosok és püspökök vesznek majd részt a budapesti megbeszélésen. A megbeszélésekre egy konkrét témát választottak: „A vallás és a civil társadalom, kilátások katolikus részről és a zsidóság oldaláról.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .