Katolikus hitélet Debrecenben

A katolikus vallásgyakorlat debreceni újraindításának 300. évfordulója jó alkalom lehet arra, hogy a városban erősödjön a katolikus hitélet értékeinek jelenléte. Ezt egy egymásra épülő rendezvényekből álló, egész éven át tartó, sokoldalú eseménysorozattal kívánják elérni.

Az emlékév tartalmát és eseményeit a város, az egyetem és az egyház intézményi és szellemi együttműködésével határozzák meg. A rendezvénysorozat keretében a legszélesebb nyilvánosság előtt bemutatják a város katolikus értékeit, történelmi-egyházi személyiségeit, valamint pótolni, helyesbíteni és kiegészíteni kívánják a történelmi, vallási és kulturális ismereteket.


Mint köztudott, a középkor virágzó katolikus élete után a reformáció időszakában Debrecen homogén kálvinista várossá vált. Mivel a szabad királyi városi jogok megszilárdításának feltétele volt a vallásszabadság helyreállítása, gróf Csáky Imre váradi püspök elérte, hogy a város fejlődését elősegítő jogokat ne vonják el Debrecentől a felekezeti türelmetlenség miatt. A városi vezetőkkel folytatott tárgyalások eredményeként 1715-ben megalapította a Szent Anna-plébániát, és ezzel kezdetét vette egy küzdelmes, máig ható folyamat, amelynek során fokozatosan visszatért Debrecenbe és újra fejlődésnek indult a katolikus vallási élet, sokoldalúan gazdagítva a város szellemi arculatát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..