Innen-onnan

Rainer Maria Woelkit 1985. június 14-én szentelték pappá. 2000-ben teológiai doktorátust szerzett, majd 2003-ban kölni segédpüspöknek nevezték ki. A Katolikus Nevelésügyi Kongregáció tagja. A német püspöki konferencián belül tagja az egyházi hivatásokért, a tudományért és kultúráért felelős bizottságnak. (MK)

 

Felhívás a párbeszédre

Bomba robbant augusztus 26-án az abujai (Nigéria) ENSZ-képviselet előtt. A merényletben legalább tizennyolc, de egyes források szerint huszonhárom ember vesztette életét, sokan megsebesültek. A támadás áldozatai részben az ENSZ munkatársai, részben nigériai polgárok. XVI. Benedek táviratban fejezte ki részvétét a történtek miatt Goodluck Jonathan nigériai államfőnek és Ban Ki Moon ENSZ-főtitkárnak. A pápa felhívással fordult azokhoz, akik a halált és az erőszakot választották, hogy lépjenek az élet és a párbeszéd útjára. A robbantást a Boko Haram iszlám terrorista csoport vállalta magára. „Rettenetes támadás ez azok ellen, akik életüket mások megsegítésére szentelték” – mondta Ban Ki Moon, az ENSZ főtitkára. (VR)