Hivatalosan is elismerték az önálló Ukrán Ortodox Egyházat

Fotó: Reuters

 

Az irat átadására az isztambuli Szent György-székesegyházban került sor, az Urunk megjelenése (vízkereszt) ünnepén tartott liturgia után. Egy nappal korábban ugyanitt írta alá I. Bartho­lo­maiosz az Ukrán Ortodox Egyháznak az Orosz Ortodox Egyháztól való elszakadását szentesítő okiratot. Mindkét szertartáson jelen volt az önálló ukrán egyház létrejöttét támogató Petro Porosenko ukrán elnök és kísérete is. Az ukrán küldöttség tagja volt Andrij Parubij házelnök, Pavlo Klim­kin külügyminiszter, Sztepan Poltorak védelmi miniszter, valamint Viktor Juscsenko volt államfő is.
Az ökumenikus pátriárka a tomoszban felhívta a többi autokefál ortodox egyházat, hogy ismerjék el az új auto­kefál egyházat, és nevezzék azt „legszentebb ukrán egyháznak”. A dokumentum szerint az új egyház működési területe Ukrajnára korlátozódik, azon kívül nem alapíthat egyházközségeket. A szertartás után Petro Porosenko elnök újságírók előtt úgy fogalmazott: az önálló Ukrán Ortodox Egyház elismeréséről szóló tomosz az ország függetlenségének megerősítésére tett lépések egyike, amely „megszilárdítja a vallásszabadságot, a felekezetek közötti békét, megerősíti az állampolgárok jogait és szabadságjogait, különösen azokét, akik nem álltak kapcsolatban az egyetemes ortodox egyházzal, s akiket igazságtalanul a nem kanonikus egyházhoz tartozóknak neveztek”.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .