Hazánkban is kezdetét vette a Neokatekumenális Út missziója

Fotó: Neocatechumenal Way

 

Ezen a nyáron a Neo­ka­te­ku­me­ná­lis Út katolikus lelkiségi irányzat a világ különböző országaiban kettesével történő missziót végez, amelyben a testvérek arra kapnak meghívást, hogy pénz, tarisznya és bot nélkül mindenkinek hirdessék az evangéliumot, akikkel útjuk során találkoznak. Ez a küldetés azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nevében mennek hirdetni az Atya irántunk való végtelen szeretetét, és az Úr kereszten aratott győzelmét a halál felett. Az a feladatuk, hogy emlékeztessenek a megtérésre: hogy elforduljunk saját magunktól és megnyíljunk Isten szeretetére. Mindezt úgy teszik, hogy közben tiszteletben tartják a másik ember válaszát, elfogadva a visszautasítást is.
A közösség vezetőinek felkérésére augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén az egri bazilikában megáldottam a misszióba induló személyeket, majd a szentmise után mindegyikük kapott egy keresztet, hogy Jézus Krisztus kegyelme erősítse őket önként vállalt küldetésükben. Magyarországon augusztus első felében kétszáz testvér vesz részt ebben a misszióban, ahogy az Úr küldte a hetvenkét tanítványt. Az Ő jelenlétét és gondoskodását szeretnék megtapasztalni, és szolgálni a megtérés lehetőségét. 1991-ben Szent II. János Pál pápa első magyarországi látogatása alkalmával volt már hazánkban ilyen misszió, és akkor a pápa fogadta a Neokatekumenális Út testvéreit a budapesti nunciatúrán, és megáldotta a misszionáriusokat.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .