Háromszáz éve hitre, tudásra…

– Kívánom, hogy ez a nagy múltú iskola – a tudás mellett – még hosszú-hosszú időn át adjon normákat az ide járó diákoknak – zárta rövid köszöntőjét a politikus.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának kabinetvezetője feltette a kérdést, vajon mi a titka annak, hogy egy iskola háromszáz év elteltével is életerős. Mint mondta, elsősorban az alapító döntés komolysága, a hit és a bátorság lehet a kulcs. Végül hozzátette: a Piarista Gimnázium és Kollégium esetében mindez markánsan ötvöződik, amit az is ékesen bizonyít, hogy történelme során komoly kríziseket is túl tudott élni az alma mater, újra és újra talpra állva.

Mokánszky Zoltán, a város sportért és kultúráért felelős alpolgármestere úgy fogalmazott: Vác nagy hálával tartozik a piaristáknak intézményfenntartással teljes szolgálatukért, hiszen kevés olyan település van az országban, amely elmondhatja magáról, hogy már három évszázada iskolaváros, vagyis a tudás fellegvára.


Forró Katalin városi múzeumigazgató, a kiállítás kurátora felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutató – amely széles körű összefogás eredménye – több aspektusból tekinti át a rend váci históriáját, hiszen, mint fogalmazott, a piarista atyák soha nem elszigetelten éltek a városban, hanem bekapcsolódtak a mindennapi életbe, sokszor segítettek a helyieknek különböző nehéz helyzetekben.

– Akkor ünnepeljük jól a jubileumot, ha hálát adva a múltért, újra erőt merítve a forrásból, küldetéstudatunkban megerősödve folytatjuk a tanító szolgálatot. Kívánom, hogy a háromszázados évforduló segítsen ebben mindannyiunkat! A szerzetes testvéreket, a tanár kollégákat, a szülőket és a diákokat egyaránt – mondta Labanc Zsolt, a piaristák magyarországi tartományfőnöke.

Miután az utóbbi hónapokban több országos sajtóorgánumban negatív visszhangot kapott, hogy az intézmény vezetése elköszönt több közkedvelt pedagógustól, értelemszerűen megkérdeztük Futó Béla igazgatót, milyen érzésekkel kezdik az új tanévet.

– Való igaz, hogy némiképp megújult tantestülettel, de bízvást mondhatom, hogy hittel és erővel eltelve, bátorsággal és optimizmussal vágunk neki az 1714-es alapítástól számítva immár háromszázadik tanévünknek.

(A piarista rend váci történetéből ízelítőt adó kiállítás november közepéig látogatható a Március 15-e tér 19. szám alatt található kiállítóhelyen.)

Fotó: Ribáry Zoltán

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .